2023. 07. 09., Vasárnap, 11:11

Július végén rendezik meg a 198. Anna-bált

A XI. Anna-fesztivált július 24-30. között rendezik meg, amelynek a csúcspontja a 198. Anna-bál lesz Balatonfüreden.

Július végén rendezik a 198. Anna-bált és kísérőrendezvényét, a XI. Anna-fesztivált Balatonfüreden. 2025-ben ünnepli bicentenáriumát a bál, de már idén kezdődik az időutazás, amely végigkalauzol bennünket az Anna-bál múltját jelentő 200 esztendőn – számol be róla a Balatonica. 2023-ban a táncdalfesztiválok mellett az ötvenes-hatvans évek állnak majd a középpontban, míg 2024-ben a húszas évek, 2025-ben, a 200. Anna-bálon pedig visszatérnek az alapítás éveihez és a gyökerehez.

Mint kiderült, újdonságként a keddi szerenádok éjszakáján romantikus dallamok csendülnek fel az egykori Posta ház teraszán. Továbbá a Magyar Állami Operaház műsorát hallgathatják meg a nézők, és megtartják a hagyományos szívhalászatot valamint a lovaskocsikázást is. Sőt részt lehet venni majd a városnéző sétán is.

Ki vesz részt rajta?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: