2024. 03. 07., Csütörtök, 20:09

Kőkemény mérkőzésen kapott ki a Telekom Veszprém

Ez pedig azt jelenti, hogy a következő fordulóban a Pick Szegeddel találkozunk.

Csütörtök este játszotta az idei szezon utolsó BL csoportmérkőzését a Telekom Veszprém. Az ellenfél pedig a tavalyi győztes Magdeburg volt. Óriási csatára lehetett számítani, hiszen aki megszerzi a két pontot, az juthatott tovább egyenes ágon a legjobb nyolc közé. A kőkemény mérkőzés be is igazolódott, fej-fej mellett haladt a két csapat a találkozó elején. A Magdeburg bár el tudott lépni a félidő közepén 3 góllal, de a Veszprém nem adta fel és a félidőre visszakapaszkodott. Szünetben Telekom Veszprém – SC Magdeburg 14:14.

A második játékrész ugyan olyan szorosan indult, ahogy az előző befejeződött. Hol a Veszprém, hol a németek vezettek, de 10 perc után egyik csapat sem tudott ellépni. A 13. percben sikerült két gólos vezetést szereznie a Magdeburgnak (19:21), de elég volt az Építőknek 3 perc, hogy immár ők vezessenek eggyel. Az 50. percre fordulva a címvédőnél volt az előny, kettővel vezettek ismét (22:24). Az utolsó öt percre már három góllal vezetett a Magdeburg, amit már nem tudott visszahozni Ilic csapata. Végeredmény Telekom Veszprém – SC Magdeburg 28:30.

A Telekom Veszprém így a csoport harmadik helyén végzett, és nem jutott tovább egyenes ágon a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőért a Pick Szegeddel kell majd megküzdeni.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: