2020. 11. 18., Szerda, 14:39

Még 40 nap a kölni kézilabda négyes döntőig

Mint ismert, tavasszal félbeszakította a koronavírus a világ legtöbb sportbajnokságát, ami alól természetesen a kézilabda sem képezett kivételt. A férfi kézilabda Bajnokok Ligáját szervező Európai Kézilabda Szövetség (EHF) akkor úgy döntött, hogy a szokásos négyes döntőt, vagyis a Final Four-t, decemberre halasztják.

A halasztás rendkívül sok negatív visszhangot váltott ki Európa-szerte, hiszen a verseny az egyenes kieséses szakasz megkezdése előtt lett lefújva. Bár a nyolcaddöntők párosításai már ismertek voltak, azokat a csapatok már nem játszhatták le, az EHF pedig úgy döntött, hogy az A és a B csoport végeredményei alapján az első két helyezett játszhat majd a decemberre halasztott négyes döntőben. Ennek köszönhetően játszhat a csapatunk ismét a kölni Lanxess Arénában.

Most már azt is tudjuk, hogy a december 28-29. között megrendezésre kerülő Final Four első párharcában a német rekordbajnok THW Kiel lesz az ellenfelünk. A másik ágon a francia PSG a spanyol Barcelona ellen fog megküzdeni a döntőbe jutásért, a Lanxess Aréna azonban most üres lesz, a nyugat-német város utcáit pedig nem fogják ellepni a kézilabda szerelmesei. 

Még 40 nap van vissza, ami bár messzinek tűnhet, mégis hamar itt lesz az a Kiel elleni mérkőzés. Addig is kőkemény mérkőzésekkel fogunk hangolódni az elődöntőre, december először az idei BL kiírás alapján a Kiel látogat ide, majd mi utazunk Barcelonába, ezt követően pedig a hazai bajnokságban fogunk pályára lépni a nagy rivális Szeged ellen.  

Fantasztikus lenne úgy magunk mögött hagyni ezt a borzasztó évet, hogy végre azt mondhassuk MEGNYERTÜK!

Számoljátok már a napokat?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: