2020. 12. 14., hétfő, 16:49

5 vendéglátóegység Veszprémben, ahová még ilyenkor is érdemes benéznetek

Ugyan a jelenlegi helyzet miatt a vendéglátóegységek közül több is zárva tart, sok kedvenc helyünk kínálatát most is élvezhetjük elviteles formában. Így egy kellemes séta közben kortyolgathatjuk kedvenc italainkat, például kávét, forró csokit vagy akár forralt bort.

Ha a belvárosban tesztek egy sétát, mindenképpen érdemes beugrani a Tizen1 kávézóba egy isteni kávéra, amivel garantáltan jól indul a nap. Vagy ha valami másra vágytok, ami felmelegít, térjetek be a Maricába rögtön szemben, ahol változatlanul várják a vendégeket. Kóstoljátok meg a forralt borukat is, mi leteszteltük, isteni finom!

 

 

Egy jó séta a Séd patak mentén mindig jó, szerencsére nem zárt be a Fricska sem, forró csokival, forraltborral sőt fázósoknak tátrateával és eszméletlen finom kürtőskaláccsal, illetve most már alkalomhoz illően bejglivel is várja a vendégeket sőt, még ajándékutalványt is tudtok náluk vásárolni, ha megajándékoznátok szeretteiteket karácsonyra.

A Kokó cukrászda két üzlete is működik még, ráadásul december 24-én délelőtt is várnak titeket ünnepi nyitvatartással. Ha az italotok mellé valami süteményre is vágynátok, isteni bejglit is árulnak, amit érdemes megkóstolni. Ha pedig kicsit messzebbre mennétek, tegyetek egy sétát Balatonakarattyán a magasparton és ugorjatok be a The Rusty Coffee Box-ba, ami a hét minden napján nyitva tart és gondoskodik arról, hogy felmelegítsétek magatokat egy finom kávéval. 

Ti hová jártok a lezárások alatt?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!