2021. 07. 22., csütörtök, 13:15

Mi lesz a harmadik oltással? Kariko Katalin és Rusvai Miklós pontosított

Ha gondolkozol a harmadik oltáson érdemes megismerni a kormány és a szakemberek tanácsait, amelyben jelenleg azonban nincs egyetértés. A világszinten is elismert kutató Kariko Katalin véleménye alapján az AstraZenca és a Szputnyik esetében a harmadik oltásnak feltétlen másnak kell lennie, de a Pfizer és a Moderna esetében más a helyzet. Kásler Miklós mást javasol.

Ahogy már írtunk is róla, a miniszterelnök bejelentése alapján augusztus 1-től lehetőség lesz a harmadik oltás beadatására azoknak, akiknél legalább 4 hónap eltelt a második vakcina beadásától számítva, azonban arról, hogy a meglévő két oltás mellé melyik típusú vakcinát ajánlják a szakemberek, megoszlanak a vélemények. 

Orbán: Jön a harmadik oltás

Orbán: Jön a harmadik oltás

Jöhet a harmadik vakcina, az egészségügyben csak beoltottak dolgozhatnak, az iskolásoknak oltást szerveznek, az időseket pedig személyesen keresik fel – erről döntött a kormány, a részleteket Orbán Viktor tudatta péntek reggel.

Ebben a szakmai kérdéseben a magyar kormány állaspontja az, hogy a harmadik oltás más típusú legyen, mint az első kettő, így azoknak, akik például mRNS típusú vakcinát kaptak (Pfizer és Moderna), harmadikra a vektorvakcinát (Astrazeneca, Sputnyik), vagy az elölt vírusokat tartalmazó kínai Sinopharmot ajánlják. 

A Pfizer Hungary Kft. ügyvezetője, Vereckei Péter azonban azt nyilatkozta a Népszavának, hogy klinikai vizsgálatok nem támasztják alá a az oltóanyagok keverésének hatékonyságát. 

Karikó Katalin az RTL klubnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy szerinte az AstraZenca és a Szputnyik esetében a harmadik oltásnak feltétlen másnak kell lennie, de az mRNS-t tartalmazó Pfizernél vagy a Modernánál lehet ugyanaz a harmadik dózis, ezeket akárhányszor be lehet adni és nem javallott mellé más típusú vakcinát beadatni, mivel kutatási eredmények ezt nem támasztják alá.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/koronavirus-oltas-vakcina-keveres-kariko-katalin

Erre az emléletre Rusvai Miklós, az MTA doktora is ráerősített, és megosztotta a negyedik hullámmal kapcsolatos véleményét:

A járvány ugyan szünetel, de ne legyenek illúzióink, az őszi hűvös, nyirkos idő beálltával egyre többen kapják el a vírust, hacsak nem előzzük meg. 

Véleménye szerint az újabb hullám során azok lehetnek veszélyben, akik még nem oltatták be magukat, emellett akikben már halványul a korábban kialakult immunválasz, ugyanis felmérések igazolják, hogy vannak olyan emberek, akiknél nem alakult ki mérhető immunválasz két vakcina beadását követően sem. Első körben azoknak ajánlja a harmadik oltás felvételét, akik december végén, januárban oltakoztak, emellett hozzátette, hogy szerinte is a Sinopharm és a vektorvakcinák esetében lehet előnyös a a vakcinák mixelése. 

Ti hogy álltok a harmadik oltáshoz?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!