2022. 12. 14., Szerda, 08:10

Az idei év utolsó BL mérkőzésére készül a Telekom Veszprém

Ezúttal Romániában lépnek pályára.

Kőkemény mérkőzés vár csütörtökön a Telekom Veszprémre, akik a Bajnokok Ligája 10. fordulójában a román fővárosba utaznak, hogy a C.S. Dinamo Bucuresti ellen pályára lépjenek. A két csapat már találkozott idén a csoportmérkőzések első körében, akkor hazai pályán Veszprémben 3 góllal nyerni tudott az Építők, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján kimondható, hogy nagyon nehéz lesz a bukaresti mérkőzés.

A Dinamo Bucuresti 10 ponttal jelenleg a csoport negyedik helyén áll. Nagyon erős és rutinos kerettel bírnak így kiemelten fontos, hogy koncentrálva és a lehető legkevesebb hibával játszon a Veszprém. Manuel Strlek, a csapat balszélsője azt is hangsúlyozta, hogy a kemény védekezés és a jó kapustejesítmény is szükséges lesz.

Jól kell játszanunk, főleg védekezésben. Meg kell próbálnunk több könnyű gólt szerezni és elkerülni a felállt fal elleni játékot. Remélem sikerrel járunk majd. Egy erős védekezés és egy jó kapusteljesítmény sokat segíthet.

Hajrá Veszprém!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: