2024. 01. 14., Vasárnap, 22:06

Kettőből kettő – Megvan a továbbjutás

Második mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott.

Múlt héten megkezdődött a 2024-es férfi kézilabda Európa-bajnokság Németországban, ahol a magyar válogatott is pályára lépett már. Az első csoportmérkőzésen Montenegró volt az ellenfél, akik ellen egy nagyon szoros, végletekig kiélezett összecsapásban sikerült megszerezni a két pontot (végeredmény 26:24). A csoport másik találkozóján pedig Izland és Szerbia játszott egymással, akik csak ikszelni tudtak, ezzel nagy sanszot adva nekünk.

Vasárnap Izland egy szintén nagyon szoros mérkőzésen legyőzte Montenegrót, amivel életben tartották a továbbjutásuk esélyét, míg a balkáni együttes már biztosan kiesett. Ezt követően jött este a Szerbek elleni találkozó. Kőkemény mérkőzésnek indult már az első perctől kezdődően. A magyarok végig vezetni tudtak, de meglépni nem sikerült, a félidőben is csak egy gólos előnyünk volt. A második játékrészben aztán jött a kapuscsere, és Bartucz László bravúrjainak köszönhetően egyre magabiztosabb játékot mutattunk. Ezúttal is voltak hibák, de sokkal szebbik arcát mutatta a csapat, mint Montenegró ellen. Végül 1 gólos győzelmet aratott Magyarország, amivel bebiztosította a továbbjutását (28:27). Elképesztő küzdelem volt!

A következő felvonás kedden lesz, akkor Izland ellen küzdünk meg a csoportelsőségért.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: