2024. 05. 06., Hétfő, 12:01

Véget ért az ajánlásgyűjtés időszaka, mutatjuk, kik szerepelnek majd a szavazólapokon

Lesz bőven választék április 9-én.

Május 6-án befejeződött a helyhatósági választásokra is az ajánlásgyűjtés időszaka. Május 3-án kiderült, hogy kik fognak szerepelni az európai parlamenti választások szavazólapján, most pedig már az is világos, hogy kire ikszelhetünk az önkormányzati választásokon.

Európai parlementi választások:

Az EP választásokon Magyarországon idén rekordszámú párt és pártszövetség indul el, szám szerint 11 lista közül dönthetünk. A határidőre egyébként 13 lista adta le az ajánlóíveket, azonban a Jakba Péter vezette Nép Pártján és az Új Alternatíva Párt nem tudott 20.000 érvényes aláírást összeszedni, így érvénytelenítették az indulásukat. Íme a 11 lista sorrendben:

  • 1. Megoldás Mozgalom
  • 2. LMP-Magyarország Zöld Pártja
  • 3. Demokratikus Koalíció – Magyar Szocialista Párt – Párbeszéd-A Zöldek Pártja közös listája
  • 4. Második Reformkor Párt
  • 5. Mindenki Magyarországa Néppárt
  • 6. Momentum Mozgalom
  • 7. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt közös listája
  • 8. Jobbik-Konzervatívok
  • 9. Tisztelet és Szabadság Párt
  • 10. Magyar Kétfarkú Kutya Párt
  • 11. Mi Hazánk Mozgalom

Önkormányzati választások

Veszprémben a polgármester mellett 17 önkormányzati képviselő alkotja a testületet. A polgármestert közvetlenül fogjuk választani és az nyeri el a pozíciót, aki a legtöbb szavazatot fogja elérni. A 17 képviselő közül 12-t egyéni választókörzetekben szavazunk meg. A város 12 körzetre van felosztva, mindenki a saját maga lakóhelyének megfelelő körzet jelöltjei közül szavazhat egyre. Csak úgy, mint a polgármesternél, itt is az a jelölt szerez mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapta. Azonban az egyéni körzeteknél nem vesznek el a vesztes jelöltekre leadott szavazatok, azok ugyanis átkerülnek egy úgynevezett kompenzációs listára, ahonnan további 5 mandátum kerül kiosztásra a szavazatok alapján.

Veszprémben négy polgármesterjelölt küzd meg a város vezetéséért. A Fidesz-KDNP színeiben igyekszik újrázni Porga Gyula; a Híd a Városért, az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd színeiben indul Hartmann Ferenc; de indít polgármesterjelöltet a Mi Hazánk is, Kovacsics Zsolt személyében, valamint Ademcz Zoltán is elindul az Együtt Veszprémért jelöltjeként.

Összesen öt párt és pártszövetség az, akik mind a 12 körzetben indítanak jelöltet, ezzel együtt pedig ők fognak kompenzációs listát is állítani (az MKKP minden körzetben indít jelöltet, azonban nincs saját polgármesterjelöltjük):

  • Híd a Városért – MSZP – DK – Momentum – Párbeszéd
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt
  • Fidesz – KDNP
  • Mi Hazánk
  • Együtt Veszprémért

Közel 5 hét van még vissza június 9-ig, a következő időszakban részletesebben bemutatjuk majd a veszprémi választókörzeteket és az indulókat.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: