2024. 10. 09., Szerda, 10:06

Luka Cindric: „Keményen kell védekeznünk, ez lehet a sikerünk kulcsa”

Holnap ismét hazai pályán játszik Bajnokok Ligája mérkőzést a Veszprém.

Csütörtökön a Dinamo Bukarest látogat a Veszprém Arénába a Bajnokok Ligája 4. fordulójában. A Veszprém HC egy újabb, ez idáig veretlen csapattal találkozik, hazai pályán azonban nem is lehet más elvárás, mint a győzelem. Így van ezzel a klub horvát irányítója is, Luka Cindric, aki az előző szezont a bukaresti csapatban. Cindric szerint kőkemény mérkőzés vár rájuk, a román együttes a játék minden elemében nagy erőt képvisel.

Azt gondolom, hogy nem lesz egy könnyű meccs, hiszen a Bukarest nagyon jól kézilabdázik ebben a szezonban, az első három körben veretlen maradt a Bajnokok Ligájában. Kemény 60 perc vár ránk, hiszen a játék minden elemében jók. A védelmüket nehezen lehet áttörni, emellett a lerohanásaik kiemelkedőek, hiszen nagyon gyors játékosok vannak a keretben. Egy percre sem lankadhat majd a figyelmünk.

Cindric hozzátette azt is a mérkőzést megelőző nyilatkozatában, hogy Fegyelmezetten és koncentráltan kell kézilabdázniuk, illetve keményen kell védekezniük. Szerinte ez lehet a kulcs számukra.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: