Ezzel a csoport éléről várhatják a jövő évet a fiúk.
A Bajnokok Ligája 10. fordulójában a Veszprém HC a dán Fredericia Handboldklub otthonában lépett pályára. A hétvégi kerethez képest egy helyen változtatott Xavi Pascual, Végh helyére Vailupau került be. A mérkőzésen pedig a következő kezdőnek szavazott bizalmat a vezetőedző: Corrales, Cindric, Ligetvári, Fabregas, Pechmalbec, Remili és Vailupau.
Támadásban 7 a 6 elleni játékkal vágott neki a meccsnek a Veszprém, így Ligetvári és Corrales helyett Elísson és Pálmarsson érkezett. A dánok hatékonyan kezdtek, majdnem minden támadásból gólt szereztek, aminek köszönhetően ők léptek el először két találattal (4. perc, 3:1). Sőt, nem sokkal később Martinusen második gólja után már négy volt a differencia. Ezt követően viszont feljavult az Építők teljesítménye mind védekezésben, mind támadásban, aminek meg is lett az eredménye, hiszen előbb egyenlítettek, majd Fabregas találata után a vezetést is megszerezték (19. perc, 11:12). Ekkor Pálmarsson helyett Kosorotov jött, aki nem tétlenkedett sokáig, szinte egyből betalált, ezzel pedig háromgólosra hizlalta az előnyüket. Az utolsó pár percben sikerült tovább növelni a különbséget, így a szünetre 15:20-ra vezetett a Veszprém.
A második félidőnek egy kivétellel a kezdőcsapattal vágott neki a Veszprém, Pálmarsson helyett Kosorotov volt ott támadásban. Szépen fokozatosan növelte tovább az előnyét a magyar csapat, Vailupau gólja után már héttel megléptek a Fredericia-tól (37. perc, 18:25). Ezt követően pár találatot le tudott dolgozni hátrányából a házigazda, Bisgaard gólja után ötre zárkóztak Gudmundur Gudmundsson tanítványai. Sokáig azonban nem reménykedhetek a hazaiak, hiszen a 100. tétmérkőzésén pályára lépő Elísson találata után már nyolc volt a differencia (47. perc 22:30).
Ekkor már Pálmarsson volt ott a pályán, aki Kosorotov-ot váltotta, majd a hajrára Jensen, Casado, Grahovac és Hoffmann is megkapta a lehetőséget. A fiatal akadémista pedig első meccsén meg is szerezte első, majd egyből a második találatát is, amivel 39:28-ra növelte a vezetést. Végül 40:31-re behúzta a Veszprém HC az idei utolsó Bajnokok Ligája összecsapását, ami azt jelenti, hogy biztos a csoportjuk első helyén telelnek.