Bár egyre több tabu dől le a menstruációval kapcsolatban, a téma továbbra sem kap kellő figyelmet.
Kutatások alapján minden tizedik – hátrányos helyzetű településeken legalább minden harmadik-negyedik – lány és nő nem tud elegendő mennyiségű vagy megfelelő minőségű betétet vagy más menstruációs eszközt venni. Bár egyre több tabu dől le a menstruációval kapcsolatban, a téma továbbra sem kap kellő figyelmet.
Pedig a menstruációs szegénységgel járó következmények súlyosak: “balesetek”, megszégyenítés, iskolából és munkából ki-kimaradó lányok és nők, rosszabb tanulmányi eredmények és munkaerőpiaci helyzet.
Az aHang évek óta foglalkozik a menstruációs szegénység témájával. A tavalyi évben indított kampányuknak köszönhetően több magyarországi áruházlánc is csökkentette a menstruációs termékek árát az üzleteikben. A cégekkel való tárgyalás azonban világossá tette, hogy egy ponton túl nincsen mozgásterük a hazai áruházláncoknak, így a civil szervezet következő lépcsőfokként az önkormányzatokat célozta meg.
Közel 10 ezer ember csatlakozott a legújabb kezdeményezésükhöz, amelyben arra kérik a települési képviselő-testületeket, hogy legyen elérhető ingyen egészségügyi betét az arra rászoruló nők számára.
Mint olvasható a petíciójukban, már számos helyen felismerték, hogy segítséget kell biztosítani a nőknek, hogy a menstruációs napjaik is méltóságban teljenek.
Számos nemzetközi példát hoz a szervezet: Skóciában minden önkormányzat köteles térítésmentesen nyújtani a szükséges egészségügyi termékeket mindazok számára, akik kérik. 2021-ben Franciaországban az egyetemeken kötelezővé vált a termékeket ingyenesen hozzáférhetővé tenni. Finnországban minden általános és középiskolában osztanak ingyen menstruációs termékeket.
Itthon Terézváros önkormányzata rászorultsági alapon menstruációs higiéniai csomagot biztosít a kérelmezőknek. A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ ingyenes egészségügyi betétet biztosít automatákból, mindenki számára hozzáférhető módon. Egyes kávézókban, orvosi rendelőkben, iskolákban is biztosítanak ingyenes menstruációs eszközöket, de az aHang szerint ez nem elég.
Nemrégiben egy rövid videóban mutatták be a hazai jógyakorlatokat. A videóban Schőnvinszky Csenge (II. kerület) hangsúlyozta az adatok fájó hiányát: nincsenek felmérések arról, hogy hol hány lányt és nőt érint a menstruációs szegénység. Udvarhelyi Tessza VIII. kerületi alpolgármester a tabuk legyőzéséről is beszélt, Nagy Ferenc (Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ) a betétek és a betétautomaták fontosságát alapvetőnek tekinti. Döme Zsuzsanna IX. kerületi alpolgármester úgy látja, hogy a szegénység fokozódásával egyre nagyobb szükség lesz hasonló támogatásokra.
Az aHang célja, hogy minél több település csatlakozzon a kezdeményezéshez és biztosítsák, hogy a saját településeiken az arra rászoruló lányok és nők ingyen kapjanak egészségügyi betétet.