2025. 12. 03., Szerda, 20:40

Győzelemmel zárnák az évet Xavi Pascualék

A Veszprém vezetőedzője szerint a Sporting ellen is végig koncentrált játékra lesz szükség, és bízik a hazai közönség támogatásában.

A ONE Veszprém HC vezetőedzője, Xavi Pascual szerint különösen nagy téttel bír az év utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzése, amelyen a csapat a Sportingot fogadja. A szakvezető úgy látja, a Füchse Berlin elleni találkozó és a közben lejátszott bajnoki után a keret készen áll a kulcsfontosságú összecsapásra. Pascual hangsúlyozta, hogy minden BL-meccs komoly jelentőséggel bír, és az idei utolsó hazai fellépésen „szeretnénk szépen zárni az évet, illetve szeretnénk jó helyzetből folytatni majd februárban a BL-t”. Mint mondta, ezért is „nagyon fontos a két pont”.

Az edző egy kiélezett, végig koncentrációt igénylő mérkőzésre számít. A Sporting szerinte már többször bizonyította, hogy kiváló csapat, ezért a veszprémiek célja, hogy lehetőleg hatvan percen keresztül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsanak. A lisszaboni találkozó tanulságaként Pascual azt emelte ki, hogy a csoportban szinte minden párharc egyenlő erők küzdelme, amelyek gyakran az utolsó percekben dőlnek el. Bízik abban, hogy a hazai közönség – ahogy eddig is – mögöttük áll majd, és hozzásegíti a csapatot a győzelemhez és a sikeres évzáráshoz.

Szerintetek sikerül legyőzni a Sportingot?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: