„Az egészségügy jelenleg lélegeztetőgépen van” – Interjú dr. Gáspár Leventével, a Tisza párt veszprémi jelöltjével

Gáspár Levente, a Tisza Párt veszprémi képviselőjelöltje nem a politika világából érkezett. Erdélyi származása, a Ceaușescu-diktatúra emléke, az orvosi hivatásban és az azon túl tapasztalt rendszerszintű problémák vezették oda, hogy feladja szemlélődő pozícióját. Beszéltünk vele a magyar egészségügy válságáról, Veszprém lakhatási gondjairól, a vasúti közlekedés abszurditásairól és arról, miért tartja nemzeti tragédiának a demográfiai mutatókat.

Orvosként és jogászként eddig a szakmájának élt, most mégis politikai szerepet vállal. Hogyan éli meg ezt a váltást?

GL: Ez teljesen új világ számomra, nem voltak előzetes elvárásaim. Bár az időmet leköti, egyelőre nem érzem megterhelőnek, mert tetszik a feladat és szeretem csinálni.

Korábban nem voltam közéletileg aktív, frissen végzett orvosként a gyógyításra koncentráltam. Azonban látva a politikai viszonyok alakulását, egy idő után már szavazni sem jártam, két választást is kihagytam, mert nem láttam értelmét.

Mostanra jutottam el oda, hogy nem lehet tovább kívülállónak maradni.

Ön Erdélyből, Gyergyószentmiklós mellől származik, a „székely Szibériából”. Mennyire segítették ezek a gyökerek abban, hogy állja a sarat a magyar politikai télben?

GL: Alfalu, ahol kilenc évig éltem, valóban a Székelyföld leghidegebb pontja. Emlékszem, gyerekként mínusz húsz fokban gyalogoltunk az iskolába, az arcunkat elfedve, hogy egyáltalán levegőt kapjunk. Gyergyóban akkoriban azt mondták, hogy „a nyár ebben az évben is egy szerdai napra esett”. Ehhez képest a mostani januári hideg már meg sem kottyant. De a székely szívósság nemcsak a hideg elviseléséről szól, hanem arról a szabadságvágyról is, ami végül idehozott.

Vannak párhuzamok a Ceaușescu-korszak és a mai magyarországi közállapotok között?

GL: A Ceaușescu-rendszerben a szüntelen elnyomás volt a meghatározó. Tizenegy évesen már eldöntöttem, hogy eljövök onnan. Ott beleszülettem a diktatúrába, itt viszont a kezdeti szabadság után fokozatosan alakult ki egy olyan légkör, ahol az embernek megint meg kell gondolnia, mit és kinek mond. Ez nem csak az én személyes tapasztalatom, a hírekben is azt látjuk, hogy emberek vesztik el munkájukat politikai hovatartozásuk, kiállásuk miatt. Erdélyben a nemzeti érzést nem lehetett megélni, még egy padláson rejtegetett magyar zászlóból is baj lehetett. Az anyaországban viszont az zavar, hogy nemzeti jelképekkel, szólamokkal takargatják a kormányzati hibákat és a velük egyet nem értőket kitagadják a nemzetből.

Mikor és hogyan került Veszprémbe?

GL: Bár a rendszerváltás után próbáltunk rögtön átjönni Szegedre folytatni a tanulmányainkat, a bizonytalan felvételi miatt végül Erdélyben fejeztem be az orvosi egyetemet. Mindenképpen a Dunántúlon szerettem volna dolgozni, így amikor lehetőségem adódott rá, 1994-ben telepedtem le véglegesen itt.

Mi motiválta arra, hogy orvosi hivatása mellett jogi tanulmányokat is folytasson? Tudta ezeket hasznosítani munkája során?

GL: Szüleim “jó pap holtig tanul” alapon mindig hangsúlyozták az élethosszig tartó tanulás fontosságát. A szocializmusban nem volt jog, így akkor még nem volt érdemes tanulni, később viszont egyre jobban érdekelt. Kiváló tanáraim voltak Budapesten, szakmai és emberi példaképek. Az ELTE jogi képzésének köszönhetően igazságügyi orvosszakértőként is tevékenykedtem.

Hogyan csatlakozott a Tisza Szigetekhez?

GL: Magyar Péter Óváros téren elmondott beszéde hatására jelentkeztem a Tisza közösségébe. Eredetileg az egészségügyi munkacsoportban szerettem volna dolgozni, ehhez pedig a veszprémi szigeteken át vezetett az út. Szigettagként önkéntes munkákat végeztem, például ha kellett, színpadot építettem. Sok értékes embert ismertem meg, akik közül sokan most a kampányomat segítik.

Veszprémben és környékén mi a három legégetőbb probléma, amivel a választók megkeresik?

GL: Az első a lakhatás. Veszprém egyetemi város, de az ingatlanárak a budapestiekkel vetekednek. Egy 200 ezer forintos albérletet kigazdálkodni egy átlagfizetésből szinte lehetetlen, a diákok pedig eladósodva, diákhitellel kezdik az életüket. Szükség lenne bérlakásprogramra és a kollégiumi férőhelyek bővítésére. Hasonlóan fontos az idősek helyzete. A többgenerációs együttélés megszűnt, az idősotthonok pedig kevés helyet kínálnak, méregdrágán. Gyakran a család ingatlanvagyona rámegy a bekerülésre, ami az örökséget felemészti. A második a közlekedés, harmadik az oktatás helyzete.

A közlekedésnél maradva: a 20-as vasútvonal kálváriája országos hír lett. Hogy látja ezt a helyzetet?

GL: Érthetetlen, hogy egy 150 méteres szakasz miatt több, mint egy éve áll a forgalom egy fővonalon, miközben másutt hegyeket fúrnak át vagy viaduktokat építenek. Ez százezer ember életét nehezíti meg, hiszen a megyeszékhely és Ajka, Devecser között nincs közvetlen vasúti kapcsolat, sokan kényszerülnek átszállásra.

Bár a választáshoz közeledve elhangzott ígéret azzal kapcsolatban, hogy elkezdik a munkálatokat, ha nem lett volna kampánytéma, nem érdekelte volna a kormányt.

Mindenképpen a jelenlegi kormány, ezen belül kiemelten Lázár János közlekedési miniszter szegénységi bizonyítványa ez az elhúzódó kivitelezés.

A közúti közlekedésben is komoly problémák vannak…

GL: A veszprémi körgyűrű négysávosítása és a szintbeli kereszteződések megszüntetése félbemaradt, egy 6 kilométeres szakasz hiánya miatt hatalmas dugók alakulnak ki, főleg a Vámosi úti kereszteződés miatt. A szomszédos településekről sokan járnak be a városba, így reggel és délután a budapesti csúcsforgalmat idéző jelenetek alakulnak ki. Az északi elkerülő út és az Aranyosvölgy feletti, a Dózsavárost a Jutasi úttal összekötő viadukt megépítése sem várhat már tovább. Ha azt akarjuk, hogy Veszprém továbbra is a legélhetőbb magyar városok egyike maradjon, meg kell szüntetnünk a lassan már élhetetlenné váló és egyre balesetveszélyesebb dugókat. A 8-as főút Herend utáni állapota is kritikán aluli, a csehbányai letérő előtti szakaszon gyakoriak a halálos balesetek.

Milyen állapotban van ma egy vidéki kórház, például a veszprémi, ahol ön is dolgozik?

GL: Érzem, hogy az egészségügy lélegeztetőgépen van. A kórházak minimumkiadással működnek, próbálják elkerülni a költségeket a műszereknél és a gyógyszereknél is. Amikor például Veszprémben létszámhiány miatt már az ügyeletet sem tudták kiállítani, hatan, régi kollégák fogtunk össze és tértünk vissza, hogy megmentsük az osztályt. A humánerőforrás-hiány kritikus: a szülészet is hiányszakma lett, a szakápolók és szülésznők közül pedig sokan nyugdíjba mentek, a fiatalok alig jelentkeznek dolgozni az állami egészségügybe.

Évtizedek óta várom a valódi reformot, ami valahol a kilencvenes években akadt el. A háziorvosi kar elöregedett, a kórházak modernizálása csak részlegesen indult meg, a szakmában pedig folyamatos lecsúszást tapasztalunk.

Ez zavar a legjobban: az orvosok gyakran nem támogatást, hanem inkább akadályokat kapnak a fejlesztésekhez, új ötleteik megvalósításához, legyen szó újfajta műtéttechnikákról vagy orvosi műszerekről.

A Tisza Párt évente legalább 500 milliárd forinttal többet kíván fordítani az egészségügyre. Hol van a legjobb helye Ön szerint ennek a pénznek?

GL: Első körben fel kell mérni a kórházak állapotát és egy fenntartható stratégiát kell alkotni. Nem csak tűzoltásra van szükség, hanem az amortizáció és a bérek beépítésére a költségvetésbe: egy orvosi műszer élettartama ugyanis tervezhető, ezért nem akkor kell kapkodni, amikor már működésképtelenné válik, hanem előre biztosítani a forrást a pótlására. Ugyanez igaz a munkaerőre is: biztosítani kell az orvosok folyamatos utánpótlását és azt, hogy legyen kedvük itthon dolgozni. A háziorvosi rendszert is rendbe kell tenni, motiválni a fiatalokat, hogy az idős kollégák mellé álljanak be tanulni. Szükséges az egészségügyi szakszemélyzet és az ápolók bérének további rendezése is. Az egészségügyre nem feneketlen kútként, hanem a nemzetgazdaság fontos részeként kell tekinteni.

Miért tartja a demográfiát a legfontosabb kérdésnek Magyarország jövője szempontjából?

GL: Mert ez nemzetstratégiai kérdés, jelenlegi helyzete pedig nemzeti tragédia. Amikor elkezdtem dolgozni, akkor évente 1800 szülés volt Veszprémben úgy, hogy működött még a várpalotai, zirci és tapolcai szülészet is. Most ott tartunk, hogy van 1250 szülés Veszprémben, tehát 30 év alatt a születésszám gyakorlatilag megfeleződött a térségben, országosan pedig 150 ezerről 70 ezer környékére esett vissza. Ha ehhez hozzáadjuk a kivándorlást – amit sok fiatal, sőt most már egyre több középkorú is a választások utánra tervez, ha nem történik változás –, akkor a nemzet fennmaradása a tét.

Említette az oktatást is. Szülőként mit tapasztal a helyi iskolákban?

GL: Közismert, hogy Veszprémben az oktatást országos viszonylatban dobogós helyen van, kiemelten a Lovasi gimnáziumnak köszönhetően. Mindemellett más intézményben volt olyan tanévkezdés, amikor a tanárok kérték a gyerekeket, hogy maguk takarítsanak, mert nem volt takarító.

A szaktanárhiány is mindennapos, van olyan orvos kollégám, aki maga tanítja otthon a kémiát a gyerekének, mert az iskolában nincs, aki tanítsa.

Ismerek olyan földrajz szakos pedagógust is, aki inkább felmondott, mert fizikát akartak vele taníttatni, amihez nem értett.

Most a Tisza Párt színeiben járja a veszprémi választókerületet. Hogyan fogadják a helyi polgármesterek, akiknek a többsége papíron független, de a kormányzati forrásoktól függ?

GL: Meglepően pozitívan. Eddig főként kistelepülési vezetőkkel találkoztam, akiknek a 70-80 százaléka független. Nagyon korrekt beszélgetéseink voltak a falvak költségvetéséről és a fejlesztési szükségletekről. Nem tapasztaltam elutasítást azért, mert a Tisza jelöltje vagyok. Sőt, az az érzésem, hogy éheznek a párbeszédre, mivel ez a jelenlegi rendszerben nem adott.

A kistelepülések lakói milyen problémákat osztanak meg Önnel?

GL: Azt hittem, a falvakban majd csak a helyi dolgokról, a kátyús utakról vagy a járdákról lesz szó. De megmondom őszintén, meglepődtem: ott is pont ugyanazok a gondok, mint a városban. Az embereket nem csak a szomszéd utca állapota érdekli, hanem az országos bajok is. Az egészségügyi ellátás állapota, az oktatás helyzete és természetesen az árak, az infláció.

A nyugdíjasok különösen elkeseredettek, mert látják, ahogy a pénzükért hónapról hónapra egyre kevesebbet kapnak a boltban. Ezekre a húsbavágó kérdésekre várnak válaszokat, nem pedig politikai csatározásokra és megfélemlítésre vágynak.

Konkrétumként azért szóba került, hogy a Veszprém agglomerációjának tekinthető szomszédos településeken a közművek nehezen tudnak lépést tartani a lakosság növekedésével, a kiköltöző fiatal családok pedig esetenként az óvodai férőhelyek hiányára, valamint az ingázáshoz használt bekötő utak rossz minőségére panaszkodnak.