Nem vállalja a köztársasági elnöki feladatokat Polgár Judit. A világ egyik legismertebb sakkozója közösségi oldalán jelentette be döntését.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tudományos, kulturális és sportélet tizenhat ismert szereplője - köztük Rubik Ernő, Barabási Albert-László, Kepes András és Kulka János - Polgár Juditot javasolta Magyarország következő köztársasági elnökének. Magyar Péter ezt követően jelezte, hogy személyesen is felkéri a sakklegendát a tisztség elvállalására.
Életem megtiszteltetésének tartom a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás vagyok érte.
Bejegyzésében Magyar Péternek is megköszönte a bizalmat, és úgy fogalmazott, nagyra értékeli, hogy a miniszterelnök egy független, pártok felett álló jelöltet kért fel a tisztségre. A felkérést ugyanakkor végül nem fogadta el.
Nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni.
Hozzátette, hogy egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőle telhető módon támogatni fog. Polgár Judit döntésével ismét nyitottá vált a kérdés, ki töltheti be a köztársasági elnöki tisztséget.