2020. 12. 15., kedd, 14:35

Összeszedtünk nektek négy online programötletet, ha már ti is nagyon unjátok a bezártságot

Nem túl sok mindent lehet mostanában csinálni, így ha már nagyon nem tudsz mit kezdeni magaddal, akkor mutatunk pár unaloműző alternatívát.

Kikapcsolódni nagyon sokféleképp lehetne, de az utóbbi időben eléggé leszűkült, hogy hol és hogyan van rá lehetőségünk, szerencsénkre viszont egyre több online foglalkozás van, amin még így is simán részt tudunk venni, ha már unnánk a sorozatokat. Biztosan sokan láttátok már ezeket a nagyon vastag, puha fonalból készült takarókat. Nos, az Alkoss velünk kreatív kézműves workshopokat tart online, ma például az előbb említett takarót, holnap pedig ajtókopogtatót lehet készíteni velük.

A BudaP.aint Stúdió rendszeresen online festéseket szervez kicsiknek és nagyoknak is, ami megint csak egy jó program lehet azoknak akik valami kreatív dologba fognának bele.

A jóga egy olyan komplex mozgásforma, amely fejleszti a testet és a lélekre is gyógyító hatása van, az év végének közeledtével sokunkra ráférhet a stressz levezetés. A  veszprémi Surya jógastúdió ingyenes online órákkal várja az érdeklődőket és mindössze csak be kell jelentkezned előtte.

Lányoknak pedig itt a Douglas Parfüméria mai eseménye, ahol az Armani Beauty National Face Designerétől leshetjük el, hogyan készül egy gyönyörű karácsonyi smink.

Ti hogyan kapcsolódtok ki ?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!