2021. 02. 25., csütörtök, 11:08

Büszkén hirdette a kávézó, hogy megérkezett végre a bértámogatásuk

A Jedermann, Budapest egyik közkedvelt kávézója a szerdai nap folyamán kirakatukon, illetve Facebookon hirdette ki, hogy megérkezett számukra a bértámogatás: 3 és fél hónap várakozással eltöltött időt követően 12 alkalmazottuknak fejenként 10.416 forintot tudtak belőle kifizetni havi osztásban. 

A Telex számolt be róla elsőként, illetve kereste meg a kávézó üzletvezetőjét Boskovics Gábort, hogy kiderítse hogyan jött ki számukra ez az összeg. A leírtak szerint 13-an dolgoznak az egységben, mindenki be van jelentve a szektorban megszokott módon, nem egy túl magas összegre, hiszen a borravalókból befolyó összeggel egészül ki a bérük. 

A múlt hét folyamán érkezett meg a pénz a Jedermann számára, a pontosan 2,1 millió forintos állami támogatás, ami ugyan jól hangzik, de ebből 1,6 millió "csak" a járulékok kifizetésére ment el, ami egy hónapban 400.000 forintot tesz ki kedvezményesen, a fennálló összeget pedig elosztotta Boskovics 12 foglalkoztatottja között, így kaptak fejenként 41.666 forintot négy hónapra, azaz havi 10.416 forintot. 

A dolgozók közül egyébként senkit nem rúgtak ki november óta, kevesebb fizetést kapnak, amit a tulaj a félretett pénzekből, hitelből, illetve vendégeik által kapott adományokból fizet ki. 

 

Abból a tízesből egy bevásárlásra talán futja....

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!