2021. 06. 25., péntek, 14:33

Kirúgták, ezért egy fémrudat állított főnöke szélvédőjébe

Emberölés és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint rongálás vétsége miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 35 éves férfival szemben, aki 2019 júliusában egy vasból készült zártszelvénnyel ütötte fejbe főnökét Ajkán, miután az felmondott neki, majd a cégvezető helyettesét is bántalmazta, végül a vasrudat egy parkoló autó szélvédőjébe állította.

A vádirat szerint az elkövetővel szemben több kifogás is felmerült a munkahelyén, amely arra indította a társaság vezetőjét, hogy megváljon tőle. A cégvezető ezért az irodájába hívta a vádlottat, ahol a felmondás közlésekor a helyettese is jelen volt. Miután a férfi meghallotta, hogy megszüntetik a munkaviszonyát, felugrott a székről és indulatosan közölte főnökével, hogy

Ha engem kirúgsz, akkor itt vér fog folyni! - majd az iroda ajtaját kicsapva, kifutott az udvarra, és ott fel-alá sétált.

Rendesen bepöccent - Fejszével kergette élettárást egy pápai férfi

Rendesen bepöccent - Fejszével kergette élettárást egy pápai férfi

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a 25 éves pápai lakost.

 

A sértettek mintegy tíz percen át figyelték a vádlottat, végül a cégvezető, annak reményében, hogy megnyugtathatja, úgy döntött, megpróbál vele beszélni. Az elkövető azonban ellenségesen reagált, és felszólította a két férfit, hogy ne menjenek hozzá közelebb, a raktár fala mellől pedig felkapott egy több mint 5 kilós, 131 centiméter hosszú, vasból készült zártszelvényt, melyet ütésre emelve, megindult a főnöke felé.

A sértett „Mit csinálsz!” kiáltással próbálta megállítani, ám a vádlottat ez nem tartotta vissza, s azt kiabálva, hogy „Most megöllek!”, a zárszelvénnyel a sértett feje irányába sújtott. A férfi elmozdult az ütés elől, és a kezével próbált védekezni, ám a vasrúd így is eltalálta a fejét, melynek következtében az aszfaltra esett és eszméletét vesztette.

A vádlott az ütés lendülete miatt átesett a sértetten és maga is az aszfaltra zuhant, a zártszelvényt pedig kiejtette a kezéből. A cégvezető helyettese ekkor próbálta lefogni, ám a férfi kiszabadult a szorításából, és a sértettet többször ököllel arcon ütötte. A férfi a sorozatos ütésektől, melyeknek csak egy részét tudta kivédeni, elesett, a vádlott pedig tovább ütötte.   

 

 

Miután a bántalmazással felhagyott, a zártszelvényt felkapta a földről, s azt egy hat méterrel arrébb parkoló személygépkocsi szélvédőjébe állította bele, úgy, hogy a vasdarab az utasoldali ülésnél állt meg. A bántalmazás következtében a cégvezető nyolc napon túl gyógyuló fejsérüléseket, míg munkatársa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ám védekezésük nélkül a bántalmazás mindkettőjük esetében súlyosabb következményekkel is járhatott volna.

 

Az ügyészség vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyben eljáró Veszprémi Törvényszéknek.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!