2021. 10. 19., Kedd, 19:14

Mutatjuk, milyen volt az EYE 2021 projekt Strasbourgban - Élménybeszámoló

Ahogy már korábbi cikkünkben láthattátok, a 82nullanulla csapata Strasbourgba látogatott, az Európai Fiatalok Eseményére. Akkor is ígértük, hogy egy kicsit hosszabb beszámolóval is jövünk, hogy megismerhessétek, milyen remek lehetőségek állnak előttetek, ha szemfülesek vagytok - mi már kipróbáltuk, hogy milyen a program és spoiler: csak ajánlani tudjuk!

Az European Youth Event 2014 óta kerül megrendezésre, eddig mindösszesen négy alkalommal volt, 2014, 2016, 2018 és 2021-ben. A kétévente megrendezendő programsorozat 2021-es változata idén sok új megoldást hozott: a programok október 4-9. között zajlottak, mindvégig hibrid formátumban, így rekordmennyiségű fiatal tudott a projektre ellátogatni - többek - ahogy mi is - az Európai Unió támogatásával.

A programsorozat október 8-9. között tetőzött, erre a két napra az európai fiatalok foglalták el a strasbourgi parlament épületét. Az EYE célja évről évre, hogy az európai fiatalok aktívan részt vegyenek az Unió életében, gondolataikkal és ötleteikkel egyfajta “out-of-the-box” szemléletet adjanak és ezzel segítsék az európai parlamenti képviselők munkáját. Ezzel kapcsolatosan a teljes projekt alatt lehetett ötletelni és ötleteket bedobni a közösbe, melyekről a program időtartama alatt egy online felületen lehetett szavazni. A legjobb 20 ötlet listájára a mi csapatunk tagjai által megfogalmazott ötlet is felkerült, ami a több gyakorlati, hasznos tudást adó tantárgyak bevezetését javasolta az iskolákban, mint például a környezettel vagy a mentális egészséggel kapcsolatos tudás, tudatosság.

A projekt a nyitó plenáris üléssel kezdődött, ahol a résztvevő fiatalok helyet foglalhattak a parlamenti képviselők helyén és az Unió jövőjéről, annak formálásáról esett szó, több parlamenti képviselő részvételével. Ezután megkezdődtek a programok, amelyek több helyen zajlottak párhuzamosan, a parlament épületén belül és az EYE Village-ben.

EYE Village
Az EYE Village a rendezvény szabadtéri helyszíne, ahol helyet kapott a nagyszínpad, tematikus sátrak, Food Truck-ok, valamint töltőpontok, chill zóna.

Folyamatosan indultak a körbevezető túrák, amelyek bemutatták a parlament épületeit és működését, a közösségi terekben pedig workshopok és kreatív programok zajlottak. Ki lehetett próbálni, milyen egy tolmács munkája, de akár sportprogramokon is részt lehetett venni a Village-ben. A projekt mindkét estéje koncertekkel zárult, ahol tehetséges fiatal zenészek mutatkoztak be. A második nap végén sor került a záró plenáris ülésre is, ahol az 5 legtöbb szavazatot kapó ötlet bemutatásra került, illetve többen megosztották tapasztalataikat a programmal kapcsolatban.

Tíz fős csapatunk csütörtökön érkezett Strasbourgba, ahol rögtön parlamenthez mentünk és beregisztráltunk az eseményre (ami végül kiderült, jó ötlet volt, hiszen másnap látván a több órás sorokat, megnyugodtunk, hogy mi teljes egészében kiélvezhetjük a programot).

Másnap a nyitó ülés meghallgatása után a mentális egészséggel kapcsolatos programon vett részt a csapat egyik fele, a többiek egy anti-fast fashion show-n vettek részt. Előbbi programon több ország fiataljai csoportokba rendeződve beszéltek a téma fontosságáról és megosztották egymással saját tapasztalatikat az országaikból, de felszólalt az Európai Parlament két képviselője is. Mindannyian nagyon őszintén beszéltek a témáról és nyíltan megosztottak személyes tapasztalatokat is, a program végén pedig reflektáltak a fiatalok javaslataira. A nap végén a csapatunknak lehetősége nyílt beszélgetni az egyik magyar európai parlamenti képviselővel is, aki soron kívül fogadott bennünket.

A második napon az LMBTQAI+ közösség helyzetével és problémáival kapcsolatos beszélgetés ragadta meg a figyelmünket. Ismételten nagyon érdekes volt hallgatni a különböző tapasztalatokat és ötleteket, de a projekt végső eseményén is részt vettünk, ami szuper lezárást adott a két napnak. 

Természetesen a programok mellett Strasbourg városát is megnéztük, ami mindannyiunkat lenyűgözött. A belvárosban tett séták voltak a kedvenceink, Strasbourg, mérete ellenére, igazi kisvárosi hangulattal rendelkezik. Hazautazásunk napján néhány órát Párizsban is töltöttünk, ugyan nem jutott sok időnk várost nézni, de az Eiffel toronyhoz elsétálunk mielőtt búcsút vettünk volna a projektől és Franciaországtól.

Lévén, hogy 82nullanullások vagyunk, végigkérdeztük az egész csoportot, hogy mit gondolnak a projektről, hogyan érezték magukat. Azt hiszem, ha eddig nem hittétek volna, hogy ez egy király program, akkor majd most validálnak minket:

Szerintem ez a 4 nap nagyon sokat adott azoknak, akik részt vettek rajta. [...] Különleges érzés volt “csak úgy” besétálni a Parlamentbe, egy kicsit úgy éreztük, mintha mi is részesei lehetnénk az ott zajló munkálatoknak [...] - Dóri, 18 a veszprémi Lovassy László Gimnázium tanulója. 

Strasbourgban olyan témákat vettünk elő, ami abszolút releváns és jó volt látni, hogy “felsőbb” szinteken is foglalkoznak vele. Ezért az EYE2021 keretein belül tettünk egy javaslatot, ír, francia és más magyar fiatalokkal karöltve, hogy mit tehetünk azért az EU-ban, hogy elkezdődjön, megvalósuljon már iskolás korban a mentális segítség nyújtás [...] Baromi jó érzés, hogy nem egy, hanem egyenesen két EP képviselő is meghallgatott minket, és ők is érzik azt a témával kapcsolatban, amit mi: foglalkozni kell a fiatalok mentális egészségével. Jó érzés, hogy részese lehettem ennek az egész eseménynek. [...]  - Bence, 27, social media manager

Nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóként különösen nagy élmény volt ilyen közelről látni, valamint kis mértékben tapasztalni is az Európai Parlament munkássásgát és épületét az EYE2021 keretein belül. [...] Összességében jó szakmai és szociális tapasztalat volt, sok hasonló érdeklődésű emberrel találkozhattunk és beszélhettünk [...] - Gréti, 20 az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója.

[...] Nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a kalandnak, új, különleges embereket ismerhettem meg, és olyan helyre juthattam el, ahova sosem gondoltam volna, hogy valaha lesz lehetőségem. Felemelő volt látni, mennyi fiatal van, akiket egy közös, jobb jövő mozgat, és mennyi kiaknázatlan lehetőség, amibe van beleszólásunk. A kedvencem a programok közül a mental health-es előadás volt, nagyon érdekes témákat beszéltünk át biztonságos légkörben, illetve nagyon örültem, hogy annak ellenére, hogy nem politikai irányzatúak voltak a tanulmányaim, mennyi érdekes, számomra új információt vihettem haza a három nap során. - Eszter, 26, korábban a Lovassy tanulója, majd a Pécsi Tudományegyetem fogorvos hallgatója.

Összességében a projekt hatalmas élmény és lehetőség volt mindannyiunk számára. Rengeteg érdekes ötletet hallhattunk és hozzák hasonló, vagy éppen nagyon különböző gondolkodású fiatallal beszélgethettünk. Csapatunk összes tagja csak az tudta mondani, hogy felejthetetlen élményben volt részünk. A következő EYE-ra is megyünk - ezt már elhatároztuk!

Kövessétek az Instagramunkat, ahol nemsokára képes beszámolóval jelentkezünk!

Ti jelentkeztek a következő European Youth Event-re?

Az EYE 2021 nyomonkövetése

Hivatalos weboldal

Instagram

Facebook

Twitter

Előadások visszanézése

 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: