A Telekom Veszprém és Blaz Blagotinsek közös megegyezéssel szerződést bontott, a szlovén beálló a Bundesligában szereplő FRISCH AUF! Göppingenben folytatja pályafutását – számolt be róla a klub egy péntek reggeli közleményében.
A Telekom Veszprém a hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Blaz Blagotinsekkel, aki innentől a Göppingenben folytatja a pályafutását. Mint írják, a szlovén beállós az eredeti tervek szerint csak 2023 nyarán, a szerződése lejártával igazolt volna az SG Flensburg-Handewittbe, ám most úgy döntött, hogy már a 2022/23-as szezont is a Bundesligában kezdi meg.
A 28 éves játékos még 2016 nyarán igazolt Veszprémbe, ahol hat év alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát, elsősorban védekezésben volt sokáig kihagyhatatlan tagja a csapatnak. Blagi veszprémi pályafutása során két bajnoki címet és négy Magyar Kupa győzelmet ünnepelhetett, illetve három alkalommal emelhette magasba a SEHA-liga trófeát.
Blaz Blagotinsek elsősorban a védekezésben jeleskedett, de a Telekom Veszprém mezében játszott 260 meccsén így is 425 gólig jutott.
További sok sikert!