2022. 10. 25., Kedd, 21:05

Hétvégén lezárult a 176. balatoni hajózási szezon

A Balatoni Hajózási Zrt. több mint kétmillió utassal zárta az idei szezont.

A 176. hajózási szezonban a kiemelkedő nyári forgalmat követően október 9-én - másfél héttel a tavalyi időpont előtt - érte el a 2 millió szállított utast a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART). A menetrendi személyhajózási szezon az október 23-i hétvégén zárult, de egyedi hajó programok (Halloween, Mikulás) ezután is lesznek, a kompok pedig az év minden napján továbbra is közlekednek – írja a bahart.hu.

A közleményükben azt írják, a BAHART idei kétmilliós utasszámának elérésében fontos szerepe volt a személyhajózásnak, amely keretében a hajók a tavalyi év azonos időszakát 7,7%-kal (települési járatok 4,5%, séta-, program- és rendezvényhajók 17,7%) meghaladva közel 700 ezer utast szállítottak idén. A legkedveltebb járatok továbbra is a Siófok-Balatonfüred-Tihany (197 ezer utas), és a Fonyód-Badacsony (176 ezer utas) útvonalak. A BAHART séta- és programhajóit összesen több mint 168 ezren választották, a legkedveltebb indulóállomások a siófoki, keszthelyi és balatonfüredi kikötők voltak.  Az idei év slágere a BAHART bulihajó és varázshajó programok voltak, ezek érték el a legnagyobb növekedést, és döntötték meg a korábbi csúcsokat. A BAHART bulihajók idén több mint 22 ezer utast, a Varázshajók 9 ezer vendéget szállítottak.

Népszerű volt a BAHART idei évben induló online jegyértékesítő felülete, a jegy.bahart.hu, hiszen a szolgáltatás bevezetése óta 51 ezer online jegyvásárló utas szállt fel a fedélzetre. Idén is kedvelt volt a Kajla program, melynek keretében 5 326 gyermek kirándult hajóval a Balaton körül. A 176. hajózási szezon október 23-án véget ért, de a társaság egyedi hajó programokkal várja az utasokat. Október 29-én indulnak a Halloween gyerekhajók Balatonfüredről 11:00-kor, Siófokról 15:00-kor. Az idei utolsó bulihajó pedig 19:00-kor indul Siófok hajóállomásról. A tihanyi XX. Gardália Napok idején, november 5-én másfél órás nézőhajó járat indul a tihanyi személyhajó kikötőből 10:00-kor. December 3-án Mikulás hajókkal utazhatnak az érdeklődők, melyeken szórakoztató programok, játékos feladatok, Mikulás csomag várja a gyerekeket Balatonfüreden 11:00-kor és Siófokon 15:00-kor.

A kompszolgáltatás esetében az október 23-i hétvégével bezárólag a szállított utasok száma 20 ezer fővel magasabb a tavalyi rekordnál - meghaladta az 1,3 millió főt -, így jó eséllyel év végén újabb csúcs születik. A BAHART kompok november 6-ig Szántódrévből 6.40 és 18.40 között, Tihanyból 07.00 és 19.00 között indulnak, 40 perces időközönként. Napközben a kompok a forgalom függvényében folyamatosan járnak a két part között, egész évben, az éppen aktuális menetrendnek megfelelően.

Ti is hajóztatok idén?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: