2023. 09. 05., Kedd, 08:39

A végéhez közeledik a vasútállomás felújítása

Már a második ütem befejezésénél járnak.

A veszprémi vasútállomást az Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódva kezdték el felújítani, ami két ütemben zajlott. Az első ütemben az utasforgalmi területeket, valamint az utascsarnokot újították fel, ez a szakasz júliusban zárult.  

Jelenleg folyamatban van a beruházás második üteme: a peron felőli részen a homlokzat színezése, az előtető építése, az utascsarnok akadálymentes kijáratának és a peron felületének kialakítása, burkolása. A nyári váró kialakítása a nyugati részen most épül. Az aluljáró és a terület fedése, valamint a terület burkolása pedig már megtörtént. A teljesen felújított vasútállomás átadására még egy kicsit várni kell, addig még hátra van a padok kihelyezése, illetve néhány további munkafolyamat.

A februárban kezdődő beruházás egyébiránt 1,105 milliárd forintból, részben hazai költségvetési támogatásból és 355 millió erre a célra elkülönített MÁV saját forrásból valósul meg.

Reméljük a végén tényleg olyan lesz, amit szívesen használnak majd a vasúttal közlekedők.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: