Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal a 29 éves férfival szemben, akinek a herbálos cigarettájától tavaly májusban egy kiskorú az eszméletét vesztette Ajkán.
A vádirat szerint a tizennegyedik életévében lévő sértett odament az egyik belvárosi padnál tartózkodó és látásból ismert vádlotthoz, aki meggyújtott egy herbálos növényi füstölővel összekevert cigarettát. A férfi a sértett kérésére átadta a cigarettát, amibe a fiú párszor beleszívott, de rosszul lett, hallucinálni kezdett, hányt, eszméletét vesztette, és a földre esett. A vádlott a sértettet a padra fektette, és anélkül, hogy az életét közvetlenül veszélyeztető állapotban lévő fiún segített volna, távozott.
Az ekkor már eszméleténél lévő fiúra egy fiatal figyelt fel, aki mentőt hívott .
A vádlott által átadott cigaretta, melynek fogyasztását követően a sértett szervezetéből sem kábítószer, sem új pszihoaktív anyag, illetve nyugtató vagy antidepresszáns hatóanyag nem volt kimutatható a kiskorú fiúnál mérgezést és kiszáradást okozott.