2025. 07. 30., Szerda, 00:00

Hatmillióval több jut idén a balatoni vízimentésre

Nem ezen múlhat a nyaralók biztonsága – mondta a belügyi államtitkár.

A kormány idén 26 millió forintos támogatást biztosít a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) számára, ami hatmillió forinttal több az eddigi keretnél – jelentette be kedden Alsóörsön Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára. A Népszava cikke szerint Takács az emelés indoklásaként kiemelte: energiaválság idején, emelkedő üzemanyagárak mellett nem lehet a biztonságon spórolni. „Mindenki bajba kerülhet a vízen, és jó tudni, hogy vannak, akikre ilyenkor számítani lehet” – tette hozzá.

 

A VMSZ elnöke, Bagyó Sándor fontos elismerésként értékelte az emelt támogatást. Mint mondta, a civil szervezet a strandi mentéstől a mélyvízi beavatkozásokon és sürgősségi ellátáson át a búvárszolgálatig sokrétű feladatokat lát el – éjjel-nappal, télen-nyáron. Az idei nyáron különösen a hirtelen érkező viharok és erős szelek jelentettek kihívást a mentők számára, de megfelelő felszereltségükkel – köztük modern mentéstechnikai eszközökkel és vízre is bevethető esetkocsikkal – igyekeznek gyorsan és hatékonyan reagálni minden helyzetre. 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: