A bazaltóriás természeti és kultúrtörténeti kincsei várják a kirándulókat.
Október 4-én vezetett túrán ismerhetik meg az érdeklődők a Somló Tájvédelmi Körzet különleges értékeit a Kitaibel Pál tanösvényen. A Marcal-medencéből magányos hegyként kiemelkedő bazaltóriás ritka növény- és állatfajok otthona, emellett bronzkori településének nyomai és a híres szőlőművelés hagyományai is őrzik a múltat.
A 3 kilométeres, kilenc állomásból álló körséta nemcsak geológiai és botanikai érdekességeket mutat be, hanem a hegy kulturális emlékeit is.
A közepes nehézségű túra Somlóvásárhelyről, a Szent Margit-kápolnától indul, és mintegy három órát vesz igénybe. A részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezés szükséges október 2-ig. A szervezők mindenkit arra kérnek, hogy időjárásnak megfelelő öltözékben és túracipőben érkezzen, hiszen a szintkülönbség 140 méter.