Idén is megrendezik a MotoGP Magyar Nagydíjat és a Superbike-vb magyar futamát a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten. A Superbike-verseny május első hétvégéjén jön, a MotoGP-futamot pedig június 5. és 7. között tartják a Balatonnál.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a helyszínen tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy mindkét verseny több szempontból is fontos Magyarországnak: nemcsak a rajongóknak jelent élményt, hanem a hazai motorsport utánpótlására is jó hatással lehet. Szerinte az idei időzítés kedvezőbb, mint tavaly, mert az előszezonban rendezik meg a futamokat, így ez kevésbé terhelheti a helyieket, a szállásadókat és a közlekedést is.
Három apró módosítást kért csupán a MotoGP a Balaton Park Circuittől
A tavalyi évhez képest csak minimális módosításokat kértek tőlünk” – felelte a Formula.hu kérdésére Walterné Dancsó Adrienn, a Balaton Park Circuit operatív igazgatója. „Ezek nagyjából három részét érintik a pályának. Az egyik aszfaltozott bukótérben kellett egy minimális aszfaltozást végrehajtani, hogy a pályára való visszatérés kicsit biztonságosabb legyen. A 8-as kanyar kijáratánál a rázókő és a kavicságy között szélesítettünk a betonon, hogy ha kissé túlszaladnak a motorosok, akkor legyen egy jó hosszú kivezetésük. A harmadik módosítás az egyik bukótérnél való visszatérésnél a felfestést érinti, úgyhogy ezek viszonylag apróságok, és mind azt a célt szolgálják, hogy még biztonságosabb legyen a pálya, és ezekkel már a tavalyi futamok után tisztában voltunk.”- írja a formula.hu.