152. helyen szerepelt a listán.
A választások végeredménye már mindenki számára ismertek, a Tisza kétharmados többséget szerzett, a rekordgyőzelme 141 mandátumot jelent az országgyűlésben. A Fidesz-KDNP szövetség mindösszesen 52 helyet szerzett, míg a Mi Hazánknak 6 képviselője lesz az új parlamentben.
A Fidesz-KDNP 10 választókerületben tudott csak győzni, míg listáról 42 képviselőt küldhetnek a törvényhozásba. A történelmi vereséget követően azonban Orbán Viktor már jelezte, hogy a lista első 42 helyén szereplő jelölt ebben az összetételben biztosan nem alkalmas arra az ellenzéki szerepre, amibe most kerültek. Mint mondta, ők a kormányzás folytatására számítottak, így a lista is ez alapján állt össze. A leköszönő kormányfő azt is mondta, hogy mindenképpen változtatások szükségesek az újonnan felálló frakcióban.
Ez persze önmagában furcsa, hogy Orbán úgy áll a Fidesz-KDNP listájához, mintha valami focicsapat kerete lenne, és kedvére válogathat belőle, de ezen talán nem érdemes fennakadni. Hétfőn megismerhette a nyilvánosság az új frakció összetételét, az pedig, hogy mennyire megkavartak mindent, azt jól bizonyítja, hogy Hegedűs Barbara is végül ott fog ülni a parlamentben. Hegedűs Veszprém megye 2. választókerületében indult, és az egyik legnagyobb arányban kapott ki a tiszás ellenfelétől, Forsthoffer Ágnestől. A Fidesz jelöltje 35,4%-ot kapott, míg Forsthoffer 57,3%-t, 13 ezernél is több szavazattal nyert a Tisza jelöltje.
Ezen a ponton könnyen úgy tűnhetett, hogy Hegedűs Barbara képviselői munkája véget ér, hiszen a 152. helyen volt a Fidesz listáján, a párt pedig csak 42 helyet szerzett (azt is a KDNP-vel közösen). De aztán hétfőn jött a bejelentés, hogy bizony vannak olyan politikai helyzetek, amikor egy egyéni körzetben ekkorát bukó politikus a 152. listás helyről is előre ugorhat több mint 110 helyet és beülhet a parlamentbe.
Talán a “beugrós” jó jelző lehet Hegedűs Barbara politikai karrierjére. A fideszes politikus 2024 őszén lett parlamenti képviselő, amikor is Dömötör Csaba helyére ugrott be az országgyűlésbe (Dömötör EP mandátumot szerzett, így le kellett mondania). Majd jött a mostani választás, ahol a Fidesz jelöltállító kongresszusa előtt két nappal jelentette be Kontrát Károly, hogy három nyertes választás után nem indul újra Veszprém megye 2. számú, balatonfüredi központú választókerületben, így oda érkezett meg jelöltként Hegedűs Barbara.