Tíz darab, első osztályú Intercity vasúti kocsit bérel a MÁV a nyári hónapokra – tudta meg a Népszava. A bérelt kocsikat – amelyeket a Balaton környékén állítanak szolgálatba – az osztrák állami vasúttársaságtól kaphatja meg néhány hónapra a MÁV.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a lapnak elmondta: egyelőre csak szóbeli megállapodás van az ügyben. Hozzátette: mivel mindkét szerződő fél állami cég, így a magánérdek nem játszhat szerepet az üzletben. A tíz kocsiról azt mondta:
Nem sok, de életmentő.
A megállapodás annak fényében is figyelemre méltó, hogy az előző miniszter, Lázár János és az osztrák vasúti cég között nagyon elmérgesedett a viszony a ciklus végére, gyakorlatilag beszélő viszonyban sem voltak. Mint ismert, Lázár 2023 novemberében azonnali hatállyal menesztette a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vezérigazgató-helyettesét, és vétójogot próbált meg érvényesíteni, amire válaszul az osztrák állam beperelte a magyar minisztériumot.
Vitézy egyébként a bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy
le kell zárni a vasútrombolás korát.
Felelevenítette, hogy Lázár János minisztersége idején vidéki vasútvonalakat zártak be, a mozdonybeszerzéseket leállították, egyetlen új szerelvény sem érkezett az előző ciklusban, ami miatt Vitézy maga fiatalabb, mint a legtöbb, forgalomban lévő mozdony.
A MÁV jelenlegi legnagyobb beruházása, hogy új székházat vásároltak a Kopaszi-gátnál:az efféle látványberuházásokkal le fognak számolni. Az infrastruktúra terén is bőven akad feladat: Vitézy szerint számos olyan szakembert tudott visszacsábítani a magyar vasút kötelékébe, akiket az elmúlt években elüldöztek.