A kormány egy hónapot adott a NEA működésének felülvizsgálatára, az év végére pedig új civil támogatási rendszer készülhet.
Átfogó vizsgálat indul a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésével kapcsolatban. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán augusztus 1-ig
köteles átvilágítani a civil támogatási rendszert.
A vizsgálat a pénzügyi és jogi ellenőrzés mellett kiterjed a pályázatok törvényi célokkal való összhangjára, a NEA kollégiumainak döntési mechanizmusára, valamint a civil jelöltállítási rendszer felülvizsgálatára is. Az átvilágítás eredményeire alapozva augusztus végéig új támogatáspolitikai koncepció készül.
A felülvizsgálat előzménye, hogy az elmúlt években számos bírálat érte a NEA pályázati rendszerét, mivel a támogatások jelentős része kormányközeli civil szervezetekhez került. Az átvilágítás ugyanakkor nem lesz egyszerű, hiszen még az előző kormány idén januárban egyszerűsítette a legfeljebb hárommillió forintos támogatások elszámolását: a kedvezményezetteknek részletes pénzügyi beszámoló helyett elegendő volt nyilatkozniuk arról, hogy a közpénzt a támogatási célnak megfelelően használták fel.