Búcsúüzenetet küldött a lányának, majd eltűnt egy nő vasárnap késő este a siófoki Ezüstpartnál. A Készenléti Rendőrség járőrei drónt is bevetettek a keresés során, végül a Balatonban, a parttól mintegy ötven méterre találtak rá.
A nő lánya június 29-én késő este fordult a rendőrséghez.
Elmondása szerint az édesanyja egy aggasztó üzenetet küldött neki, amelyben arra utalt, hogy véget akar vetni az életének. A fiatal nő többször próbálta telefonon elérni az édesanyját, de nem járt sikerrel
A telefon helymeghatározása alapján a siófoki Ezüstparthoz ment, ahol megtalálta az asszony táskáját és személyes holmijait, őt magát azonban sehol sem látta. A kiérkező rendőrök azonnal megkezdték a kutatást. Átvizsgálták a partszakaszt, kikérdezték a környéken tartózkodókat, majd a gyorsabb felderítés érdekében hőkamerás drónt is a levegőbe emeltek.
A keresés közben az egyik rendőr lámpafénynél észrevett valamit a sötét vízben.
A drón kezelője ezt rövid időn belül megerősítette: a nő a parttól körülbelül ötven méterre sodródott a Balatonban
Mivel a nő a rendőrök kiáltásaira sem reagált, egyikük azonnal a vízbe ugrott. A mentéshez egy közelben tartózkodó civil férfi is csatlakozott, és együtt sikerült a nőt biztonságban a partra vinni. A parton már mentők várták őket. A legyengült asszonyt ellátták, majd stabil állapotban további vizsgálatokra és megfigyelésre a siófoki kórházba szállították.