Egy belső vitairat szerint a kereszténydemokraták önállóbb arcot, új vezetést és kevesebb láthatatlanságot szeretnének.
A KDNP-ben úgy tűnik, megszületett a felismerés: egy pártnak időnként nem árt, ha látszik is. Az MTI-hez eljutott, 23 oldalas belső vitairat szerint a kereszténydemokraták teljes tisztújítással és önálló politikai arculattal próbálnának kilépni a jelenlegi válságból. A dokumentum őszinte hangon sorolja a kampány hibáit: nem vették észre a társadalmi változásigényt, a korrupciós ügyekre alig reagáltak, a negatív kampány pedig csak a saját tábort mozgósította. A tagság szerint a párt a Fidesz központosított kampányában gyakorlatilag láthatatlanná vált.
A vitaanyag több ponton is szokatlan önkritikát fogalmaz meg. A szerzők szerint a KDNP-nek saját üzenetre, új arcokra és karakteresebb politikára lenne szüksége, mert közös lista mellett eddig nem tudta megmutatni, miben különbözik szövetségesétől. A dokumentum azt is felveti, hogy több helyen a Fidesz helyi szervezetei inkább teherként tekintettek a KDNP-re, miközben a párt elmulasztotta megszólítani a kormánypártból kiábrándult jobbközép szavazókat. Magyarán: a „csak a Fidesz” stratégia mellett a kereszténydemokraták lassan saját maguk számára is nehezen voltak felfedezhetők.
A vitairat ugyanakkor nem szakítana a szövetséggel: a Fidesz–KDNP együttműködést továbbra is szükségesnek tartja, de a KDNP szerint önálló pártként többet érne, mint örök segédcsapatként. A dokumentum végén már a jövő építéséről írnak: augusztus végére teljes tisztújítást készítenének elő, 2027-re új programot dolgoznának ki, 2028-ban pedig azt országosan népszerűsítenék.