Augusztus utolsó napjával nemcsak a nyár ér véget, több balatoni strandon a fizetős szezon is. Ahol bezárnak a jegypénztárak és véget ér a hivatalos strandüzemeltetés, ott szeptembertől már belépő nélkül sétálhatunk le a partra.
Van azért előnye is annak, hogy beköszönt a szeptember: több balatoni fizetős strand szezonja augusztus végén lezárul, ezt követően pedig ingyenesen látogathatóvá válik a terület. Csopakon például a strand hivatalos nyitvatartása május 23-tól augusztus 30-ig tartott, a pénztárak 8 és 19 óra között működtek. Balatonalmádiban a Wesselényi strandnál augusztus 31-ig tart a szezon, ezt követően pedig a strand területe szezonon kívül ingyenesen látogatható.
Persze az ingyenességnek van egy fontos velejárója: a strandszezon lezárultával a nyári szolgáltatások sem feltétlenül működnek tovább, így büfére, vízimentőre vagy más strandi szolgáltatásokra sem érdemes automatikusan számítani, leaglábbis nem mindre.
A Balaton viszont ugyanott marad, és ha a szeptember még megajándékoz minket néhány harmincfokos nappal, legalább a belépőre már több helyen nem lesz gondunk.