Brutális gyilkosság és Navracsics felelőssége – „A fejlett emberiség úgy fog önre emlékezni, mint aki „igazolta” a gyilkost”

Tegnap, október 6-án volt az aradi vértanúk kivégzésének évfordulója. Ez az írás kegyeleti megfontolásból egy nappal később jelenik meg, hogy a nemzeti gyásznapon az emlékezésé legyen az elsőbbség. A történelmi visszatekintés az aradi vértanúk örökségét és az örmény–magyar kapcsolatok egy későbbi, súlyos válságát kapcsolja össze.

1849. október 6-án Aradon tizenhárom honvédtisztet végeztek ki: tizenkét tábornokot és Lázár Vilmos ezredest. Ugyanezen a napon Pesten Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök is vértanúhalált halt. A megtorlás nem egyszerűen katonai vereségünk lezárása volt. A győztes hatalom a már legyőzött ellenfél vezetőinek életével akart példát statuálni. A kivégzések a magyar társadalom számára tartós traumává, az önkény és az igazságtalanság jelképévé váltak. [1]

A történet különösen elgondolkodtató egy olyan ország számára, amely ma is gyakran kompországként tekint magára, és a nyugati és keleti hatalmi központok között keresi mozgásterét. 1849-ben a két irányból érkező birodalmi érdekek találkoztak: a Habsburg–Lotaringiai-házból származó Ferenc József a Romanov-dinasztiához tartozó I. Miklós orosz cár katonai segítségével verte le a szabadságharcot.

A történelmi pontosság kedvéért azonban különbséget kell tenni a szabadságharc közös leverése és a kivégzések között. Az aradi megtorlást a császári hatóságok hajtották végre, Haynau irányításával; a cár és orosz hadvezetők a fegyverletétel után kegyelmet szorgalmaztak. Ez nem törli el az orosz beavatkozás felelősségét, de nem engedi, hogy közösen elrendelt osztrák–orosz kivégzésről beszéljünk. [2]

Az aradi vértanúk története a magyar hazafiság természetéről is sokat elmond. Családi származásuk eltérő volt, mégis ugyanazért a magyar szabadságért vállaltak szolgálatot és áldozatot. A Magyar Nemzeti Levéltár összefoglalása alapján:

• Magyar családi származás: Dessewffy Arisztid, Nagysándor József, Török Ignác, Vécsey Károly.
• Német családi származás: Aulich Lajos, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Schweidel József.
• Osztrák származás: Poeltenberg Ernő.
• Örmény családi származás: Kiss Ernő, Lázár Vilmos.
• Szerb családi származás: Damjanich János.
• Horvát családi származás: Knezić Károly. [3]

Ez a felsorolás származásról szól. A mai állampolgársági kategóriákat, különösen a kettős állampolgárság fogalmát, nem lehet változtatás nélkül visszavetíteni a korabeli, soknemzetiségű Habsburg Birodalomra. Kiss Ernő és Lázár Vilmos örmény gyökerei a magyar nemzethez tartozásukkal együtt alkották személyes történetüket.

Az örmény–magyar kapcsolatoknak hosszú előzménye volt. Az újkorban örmény közösségek Moldva és más térségek felől érkeztek Erdélybe, ahol kereskedelemmel és kézműiparral foglalkoztak. Apafi Mihály fejedelemtől 1672-ben letelepedési engedélyt és kiváltságokat kaptak. Az együttélés és a fokozatos beilleszkedés során olyan családok alakultak ki, amelyek őrizték örmény származásukat, miközben a magyar társadalom részévé váltak. [4]

Gurgen Margaryan egy NATO partnerségi programhoz kapcsolódó nyelvtanfolyamon tartózkodott Budapesten. 2004. február 19-én Ramil Safarov azeri katonatiszt alvás közben baltával ölte meg. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának hivatalos összefoglalója lefejezésként írja le a támadást. Safarov egy másik örmény tiszt szobájába is megpróbált bejutni. A magyar bíróság különös kegyetlenséggel, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki; feltételes szabadságra legkorábban harminc év után kerülhetett volna. A strasbourgi összefoglaló szerint a magyar bíróságok az örmény származást állapították meg a támadás kizárólagos indítékaként. [5]

Egy alvó, védekezésre képtelen ember életét oltották ki származása miatt. Az áldozat méltóságának megértéséhez nincs szükség a sérülések további részletezésére.

2012. augusztus 31-én, a második Orbán-kormány idején Magyarország átadta Safarovot Azerbajdzsánnak büntetése további végrehajtására. A köznyelv kiadatásként emlékszik erre, jogilag azonban elítélt személy átszállításáról volt szó. Hazatérésekor Ilham Aliyev elnök kegyelemben részesítette. Safarov szabadlábra került, őrnaggyá léptették elő, lakást kapott, és nyolc évre visszamenőleg kifizették illetményét. [5]

A döntés politikai felelőssége név szerint is vizsgálható. Orbán Viktor 2012. szeptember 11-én maga közölte: az érintett tárcák álláspontjának megismerése után a döntést a miniszterelnök mondta ki. Azt is kijelentette: „Semmi nem történt a döntésünk után, amivel ne számoltunk volna előtte.” Ez a mondat súlyos politikai kérdést vet fel a vállalt kockázatról, bár önmagában nem bizonyítja, hogy a kormány előre tudott az azonnali kegyelemről. [6]

Navracsics Tibor ekkor közigazgatási és igazságügyi miniszter volt. Az általa vezetett tárca az eljárás jogi oldaláért felelt. Később arra hivatkozott, hogy felelőssége az eljárás jogszerűségére vonatkozott, és lelkiismeretét tisztának tartotta. [6–7]

Hrair Tovmaszjan örmény igazságügyi miniszter levélben fordult Navracsics Tiborhoz, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetőjéhez. Tovmaszjan szerint a magyar félnek „tudnia kellett”, mi lesz Safarov sorsa Azerbajdzsánban, ahol a gyilkost hősként ünnepelték. Az örmény miniszter azt is kétségbe vonta, hogy Navracsics jóhiszeműen elfogadhatta az azeri fél biztosítékait. „Én az ön helyében lemondanék. Bár, még ha le is mond, Gurgen Margaryan családja, az örmény nép, valamint a fejlett emberiség úgy fog önre emlékezni, mint aki "igazolta" a gyilkost.” [14]

Egy miniszternek azonban a lemondás lehetősége is rendelkezésére áll, ha egy döntést vállalhatatlannak tart. A miniszterelnök döntése nem szünteti meg a miniszter saját politikai és erkölcsi felelősségét. A tisztség megtartása is választás.

Navracsics miniszteri szerepének megítélésében az eljárás jogszerűsége mellett a döntés politikai következményei és a személyes felelősség kérdése is megjelent. Hrair Tovmaszjan levelében kifejezetten a lemondást javasolta magyar kollégájának: „Én az ön helyében lemondanék.” [14] Navracsics ezzel szemben saját felelősségét az eljárás jogszerűségére vonatkoztatta. [7] A két álláspont eltérő miniszteri szerepfelfogást tükrözött: az örmény miniszter a döntés következményeiért is személyes felelősséget kért számon, míg a magyar miniszter a jogi feltételek teljesítését hangsúlyozta. A vita így a kormányzati döntéshozatalban részt vevő miniszter önálló mérlegelésének és felelősségvállalásának kérdését is felvetette.

A jogi mérleget is teljesen kell bemutatni. Strasbourg 2020-ban Magyarországgal szemben nem állapított meg egyezménysértést: nem látott kézzelfogható bizonyítékot arra, hogy a magyar hatóságok tudták vagy tudniuk kellett, hogy Safarovot elengedik. Azerbajdzsán esetében viszont az élethez való jog eljárási védelmének, valamint azzal összefüggésben a diszkrimináció tilalmának megsértését állapította meg. [5]

Az ügy a keresztény közösségek számára is lelkiismereti kérdéssé vált. Bölcskei Gusztáv református és Gáncs Péter evangélikus egyházvezető együttérzését fejezte ki az örmény néppel; II. Karekin örmény egyházfő ezt levélben köszönte meg. [6] Ezek a megszólalások megmutatják, hogy a kormányzati döntés nem oldható fel egyszerűen a keresztény értékekre való hivatkozással.

Keresztény és konzervatív meggyőződésből különös közelséget érezhetünk az örmény keresztény közösséghez. Az igazságosság követelménye azonban minden áldozatra kiterjed. A származása miatt meggyilkolt ember gyilkosának ünneplése akkor is elfogadhatatlan volna, ha az áldozat más vallású lenne. A keresztény szolidaritásnak az emberi méltóság védelmében kell megmutatkoznia.

És ott van a pénz kérdése. A korabeli sajtóban felmerült, hogy Azerbajdzsán 2–3 milliárd euró értékben vásárolhat magyar államkötvényeket. Ezt az elképzelést hivatalosan cáfolták; a Safarov-átadás pénzügyi ellentételezését a kormány szintén tagadta. A lehetséges államkötvény-vásárlás nem bizonyított ellenérték. [8–9]

Öt évvel később az OCCRP és az Átlátszó feltárásai más pénzmozgásokat dokumentáltak. A Metastar Invest LLP nevű közvetítő cégtől a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Velasco International Inc. számláira érkeztek utalások. A Velasco tényleges tulajdonosaként Orkhan Eyyubovot, az azeri első miniszterelnök-helyettes fiát azonosították. A cég létrehozásában a magyar Laveco működött közre, és a Velasco Budapesten, az MKB Bankban is vezetett számlát. [10–11]

Az OCCRP részletes kimutatása szerint az első utalás 2012. július 19-én történt, 450 505,78 dollárról. A sorozat 2013 augusztusáig tartott; a magyar és ciprusi Velasco-számlákra összesen 27 utalással több mint 9 millió dollár érkezett. [10] Az Átlátszó a cég magyarországi kézbesítési megbízottjaként Hiszem Jánost is megnevezte. Ez a szerep önmagában nem bizonyítja, hogy a pénz magyar politikusokhoz került. [12]

A milliárd eurós államkötvény-vásárlásról szóló hírek és a millió dolláros offshore-utalások tehát különböző összegek, különböző történetek. A feltárt pénzmozgások időben részben egybeestek Safarov átadásával, de az idézett feltárások nem bizonyítják, hogy ezek az átadás ellenértékét jelentették, vagy Orbán Viktorhoz, Navracsics Tiborhoz, illetve a magyar kormányhoz kerültek. Az időbeli egybeesés indokolja a kérdéseket, de nem helyettesíti a bizonyítást.

A diplomáciai kár viszont tény: Örményország 2012-ben felfüggesztette kapcsolatait Magyarországgal. A teljes diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról csak 2022. december 1-jén állapodtak meg. [6, 13] Tíz évig hordozta az államközi kapcsolat ezt a sebet.

A Safarov-ügyben az elítélt átszállításának jogi megítélése és a döntés diplomáciai következményei különváltak. Az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországgal szemben nem állapított meg egyezménysértést, az átadást követő azeri kegyelem és a gyilkos ünneplése azonban súlyos válságot okozott az örmény–magyar kapcsolatokban. [5, 13] A történet ezért a nemzetközi jogi eljárások mellett a kormányzati döntések politikai következményeinek és a történelmi kapcsolatokban felhalmozott bizalomnak a jelentőségét is megmutatja.

Aradon két örmény származású honvédtiszt is életét adta a magyar szabadságért. Emlékük arra kötelez bennünket, hogy az örmény–magyar kapcsolatot ne pusztán alkalmi külpolitikai érdekek alapján mérjük. Október 6. után ez a kérdés is velünk marad: milyen felelősséget vállalunk azokért az értékekért, amelyekre a megemlékezéseinkben hivatkozunk?

Az örmény–magyar kapcsolatok emlékezete Veszprémben is jelen van. A helyi örmény önkormányzat 1997-ben emléktáblát állíttatott Kiss Ernő és Lázár Vilmos tiszteletére; ez 2019-ben a levéltár Török Ignác utcai falára került. Ugyanebben az évben, október 6-án az épülettel szemközt avatták fel Ashot Baghdasaryan örmény szobrászművész törött szárnyú Ikaroszt ábrázoló alkotását, amely mind a tizenhárom aradi vértanúnak emléket állít. [15] A város sétálóutcáján 2015-ben, az örmény népirtás századik évfordulójára állított örmény keresztkő, a hacskár a közösség saját történelmi tragédiáját idézi fel. [16] Ezek az emlékhelyek a magyar szabadságharc és az örmény történelmi emlékezet helyi találkozási pontjai, egyúttal a veszprémi örmény közösség kulturális jelenlétének maradandó jelei.