Szokatlan kibertámadás érte több franciaországi áruházlánc hűtőberendezéseit: a támadók távolról módosíthatták a rendszerek működését, ami miatt több száz üzletben friss és fagyasztott élelmiszereket kellett megsemmisíteni.
A támadás hétfőre virradó éjszaka érte a franciaországi üzleteket. Az Intermarché 150–200 üzlete, valamint a Coopératives U legalább száz boltja lehet érintett, de a Leclerc egyes üzleteiben is történhetett hasonló incidens.
A támadók távolról módosították a hűtőberendezések vezérlését, illetve aktiválhatták azok leolvasztását
Ennek következtében több üzletben veszélybe kerültek a hűtést igénylő élelmiszerek.
Az Intermarché közölte, hogy az érintett üzletekben az összes veszélyeztetett friss és fagyasztott terméket meg kell semmisíteni. A támadás így nemcsak jelentős élelmiszer-pazarlást, hanem komoly anyagi veszteséget is okozott.
Tűz is keletkezett
A párizsi ügyészség közlése szerint egyes helyszíneken tűz is keletkezett a történtek nyomán. Az ügyészség saját hatáskörben indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy pontosan hány üzletet érintett a támadás, illetve milyen kapcsolat lehet a kibertámadás, az anyagi károk, az élelmiszer-veszteség és a tüzek között.
A Coopérative U vezérigazgatója, Dominique Schelcher az X-en megerősítette, hogy a hálózat több üzletének hűtőberendezéseit kibertámadás érte. Szerinte különösen súlyos és elfogadhatatlan, hogy olyan rendszereket támadtak meg, amelyek alapvető szerepet játszanak a friss élelmiszerek megőrzésében és az üzletek ellátásában.
A vállalat munkatársai hűtéstechnikai szakemberekkel együtt dolgoznak a rendszerek helyreállításán, miközben a hatósági vizsgálat is zajlik.
Egy széles körben használt vezérlőrendszer lehetett a célpont
A támadás a dán Danfoss hűtőberendezés-vezérlőrendszerét érinthette. A rendszerből rendkívül sok franciaországi üzlet használ, így egy közös technológiai pont kihasználása magyarázatot adhat arra, hogyan érinthetett az incidens egyszerre több, egymástól független üzletláncot.
A támadás pontos háttere, az érintett üzletek száma és a keletkezett teljes kár egyelőre nem ismert. Az viszont már most látszik, hogy egy informatikai rendszer elleni támadás közvetlenül a fizikai világban, több száz üzlet működésében és hatalmas mennyiségű élelmiszerben okozhatott kárt.