2026. 10. 13., Kedd, 10:14

Huszonöt baleset, hét vadgázolás – ez volt a hétvége mérlege a Veszprém megyei utakon

Két esetben súlyos sérüléseket szenvedtek a járművekben utazók.

Hetven kilométernyi turistautat szüntettek meg a Dél-Bakonyban a katonai lőgyakorlatok miatt

Hetven kilométernyi turistautat szüntettek meg a Dél-Bakonyban a katonai lőgyakorlatok miatt

A honvédség terjeszkedése miatt több népszerű bakonyi kirándulóhely is nehezebben érhető el, miközben a katonai területek pontos határai továbbra sem láthatók megfelelően a turistatérképeken.

Huszonöt közlekedési baleset történt péntektől vasárnapig Veszprém megye útjain, erről számolt be a megyei rendőr-főkapitányság. A Facebookon közzétett összesítőjük szerint két baleset súlyos, kilenc könnyű sérüléssel járt, tizennégy esetben pedig anyagi kár keletkezett.

A hatóság külön kiemelte, hogy a balesetek közül hat vadgázolás volt.

A megyei főkapitányság arra figyelmeztetett, hogy az ősz beköszöntével figyelmesebben és óvatosabban kell vezetniük az autósoknak, ugyanis hamarabb sötétedik, olykor köd is ronthatja a látási viszonyokat, az eső és az úttestre hulló falevelek pedig csúszóssá tehetik az utakat.

A rendőrség jó tanácsként azt is kiemelte, hogy ilyenkor érdemes lassabban, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedni, nagyobb követési távolságot tartani, a vadveszélyes szakaszokon pedig fokozottan figyelni.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: