Emil Nielsen, a One Veszprém HC dán világklasszis kapusa kívülről magabiztosnak tűnhet, a legnagyobb mérkőzések előtt azonban egészen más játszódik le benne. Saját bevallása szerint előfordul, hogy annyira eluralkodik rajta az idegesség, hogy hánynia kell. Egy 2024-es Európa-bajnoki döntő előtt pedig már attól tartott, vérrög alakult ki a jobb karjában, és talán az utolsó mérkőzésére készül.
A történetet Nielsen a november 18-án megjelent, Vejen til målet (Az út a célig) című önéletrajzi könyvében osztotta meg. A Dániasport által idézett részletből kiderül, hogy a dán kapus számára a nagy téttel járó mérkőzések előtti feszültség korántsem ismeretlen. A 2024-es Európa-bajnokság elődöntője sem volt egyszerű számára. Bár Németország ellen eredetileg Niklas Landin kezdett a kapuban, a félidőben, kétgólos hátránynál Nielsen kapott lehetőséget. Kiváló teljesítményével végül döntőbe segítette a dán válogatottat.
Két nappal később azonban már neki kellett kezdenie a franciák elleni fináléban. A mérkőzés előtt az öltözőben olyan rosszul érezte magát, hogy a jobb karjában jelentkező fájdalom és nyomás miatt már vérrögre gyanakodott.
A könyvben meglehetősen részletesen írta le, mi játszódott le benne a döntő előtt. Megpróbált szemkontaktust teremteni a csapat gyógytornászával, Anjával, de nem akarta, hogy bárki észrevegye a bizonytalanságát.
„Vérrög van a karomban? Nem szabadna annak lennie” - idézte fel gondolatait Nielsen, aki közben azt is tudta, hogy valószínűleg nem gondolkodik teljesen racionálisan.
Azt írta, egy része tisztában volt vele, hogy valójában az idegesség okozhatja a tüneteket, mégsem tudta elengedni a gondolatot. Nem akarta, hogy csapattársai bármit észrevegyenek rajta, hiszen nekik is magabiztosságot és nyugalmat kellett sugároznia. A gyógytornásznak szerette volna megmutatni a karját, de erre végül nem került sor. A csapat már indulásra készen állt, így Nielsen a félelmeivel együtt ment ki a kölni Lanxess Arénába.
„Egyszerűen ezzel a vérröggel kell játszanom. Talán ez az utolsó mérkőzésem, de akkor legyen így” – írta le akkori gondolatait.
A dán kapus végül pályára lépett, és a mérkőzés kezdetével a szorongása is enyhült. A himnusz alatt már csak azt várta, hogy végre elkezdődjön a találkozó.
Elfoglalom a helyemet a kapuban, a bíró sípjába fúj. Minden könnyebbé válik bennem. Mintha valami átkattanna - idézte fel a pillanatot.
Nielsen története jól mutatja, hogy még a világ legjobb sportolói is megküzdhetnek olyan szorongással, amelyet a pályán kívül talán senki sem vesz észre. A kapuban azonban, amikor megszólal a síp, már csak a következő védés számít.