A közéleti szereplőknek nem a nyilvánosságra kellene neheztelniük, amikor üzleti kapcsolataik és döntéseik napvilágra kerülnek, hanem világos válaszokkal kellene segíteniük, hogy a közösség megértse, mi és miért történt.
Van abban valami különös, amikor egy politikus azon háborodik fel, hogy újságírók vagy civilek nyilvánosságra hoznak egy-egy üzleti ügyletet, önkormányzati döntést, vagy feltárják, milyen személyi és gazdasági kapcsolatok vannak a különböző szereplők között. Mintha nem az lenne a természetes, hogy a közügyekről a lehető legtöbbet tudjuk, hanem az, hogy bizonyos információk inkább maradjanak a háttérben. Pedig a nyilvánosság nem támadás, a tények bemutatása nem lejáratás, a kérdések feltevése pedig nem rosszindulat.
Attól, hogy valami jogszerű - nyilván, hiszen az elmúlt másfél évtizedben maguk hozták a jogszabályokat -, még lehet közérdeklődésre számot tartó, és attól, hogy valakinek kellemetlen egy információ megjelenése, még nem válik indokolatlanná annak nyilvánosságra hozatala.
A közhatalom gyakorlásával ugyanis együtt jár az elszámoltathatóság, és aki közfeladatot vállal, annak azt is el kell fogadnia, hogy a döntéseit és az azokhoz kapcsolódó érdekeltségeket a közvélemény megvizsgálhatja.
Mi éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy Veszprémben is minél több információ kerüljön napvilágra a városi vagyonnal, az önkormányzati cégekkel, a beruházásokkal és a közéleti szereplők gazdasági kapcsolataival kapcsolatban. Nem azért tárunk fel dokumentumokat és összefüggéseket, hogy bárkit előre elítéljünk, hanem azért, mert az embereknek joguk van tudni, hogyan működik a városuk, kik hoznak döntéseket a közös vagyonról, és milyen érdekek jelenhetnek meg ezek körül.
A nyilvánosság éppen attól értékes, hogy lehetőséget teremt a tényeken alapuló vitára. Lehet vitatni az újságírói következtetéseket, lehet pontosítani a megjelent információkat, és természetesen az érintetteknek is joguk van elmondani a saját álláspontjukat. De a nyilvánosságra hozott tények miatti felháborodás nem helyettesíti az érdemi párbeszédet.
Sőt, amikor egy közszereplő inkább a kérdező szándékait vitatja, mintsem magukra a kérdésekre válaszolna, azzal éppen a közbizalom erősítésének lehetőségét mulasztja el.
A legfontosabb ugyanis nem az, hogy kinek kellemetlen egy-egy feltárt kapcsolat vagy ügylet, hanem az, hogy a felmerült kérdésekre kapunk-e végre világos, ellenőrizhető és őszinte válaszokat. Miért született egy adott döntés? Milyen szempontokat mérlegeltek? Kik vettek részt benne, és hogyan szolgálta az a közösség érdekeit? Ezekre nem sértődöttséggel, politikai üzengetéssel vagy általánosságokkal kellene reagálni, hanem tényekkel, dokumentumokkal és érdemi magyarázatokkal. A nyitott, átlátható városvezetés nem fél a kérdésektől, hanem lehetőséget teremt arra, hogy azokat megvitassák.
Mi továbbra is hiszünk abban, hogy a nyilvánosság Veszprém érdekeit szolgálja, és hogy a közös ügyeinkről nemcsak lehet, hanem szükséges is beszélni. Mert a közbizalom nem attól erősödik, hogy kevesebbet tudunk a döntéshozókról, hanem attól, hogy egyre többet érthetünk meg a döntéseikből. A nyilvánosság nem kegy, a kérdezés nem támadás, a válaszadás pedig nem szívesség. Hanem a demokratikus közélet alapja.