2024. 04. 03., Szerda, 08:30

Két hónap után sem stimmelnek a kormány által közzétett nemzeti konzultáció számai

Nem stimmelnek a nemzeti konzultáció kapcsán közzétett számok a kormány oldalán, rengeteg kérdés van, amit a kormány továbbra sem tud megválaszolni – állítja az aHang a közleményében. A szervezet a közérdekű adatigénylést követően több hibát is talált a közzétett számokban.

 

Az aHang már ősszel kifejtette, hogy a nemzeti konzultáció semmi más, mint közpénz milliárdokból finanszírozott kampányeszköz. Szerintük teljesen átláthatatlan módon nyilatkozott a kormány arról, hogy hány ív érkezett vissza hozzájuk, valamint arról, hogy például mi történt azokkal az ívekkel, amik a határidő utolsó napjain lettek feladva, de nem kerültek összeszámolásra. Illetve továbbra sem ellenőrizhető vagy tekinthető meg, hogy hol és milyen formában tárolták ezeket az íveket.

Az ellenkonzultációs kampányt lezáró sajtótájékoztatón jelentette be az aHang, hogy közérdekű adatigényléssel fordultak a Miniszterelnöki Kabinetirodához.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda megküldte a hivatalos válaszait az aHang számára, amelyben arról tájékoztatták a szervezetet, hogy a szuverenitásunk védelméről szóló nemzeti konzultáció megvalósítása során összesen 7.800.000 db konzultációs kérdőívet gyártottak le. Azokra a kérdésekre, hogy hány ívet postáztak ki összesen, ezen belül hányat külföldre, valamint hogy hány ívet postáztak sikertelenül, nem küldtek érdemi választ. A Miniszterelnöki Kabinetiroda állítása szerint a NISZ beszámoló jelenleg nem áll rendelkezésükre.

Arra kérdésre, hogy hol, milyen módon, hány ember hány munkaórájával dolgozták fel a visszaérkezett íveket, valamint hogy mi történik a konzultációs ívekkel a feldolgozásuk után (hol tárolják őket, meddig, és/vagy milyen módon kerülnek megsemmisítésre), az alábbi választ kapta az aHang: 

A kérdőívek adattartalmának feldolgozását, adatbázisba rendezését adatfeldolgozói szerződés alapján a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. – az IdomSoft Zrt. bevonásával – végzi, mely tevékenységet követően a Miniszterelnöki Kabinetiroda részére átadásra kerülnek a feldolgozott adatok. A visszaküldött papír alapú kérdőívek tárolásáról és megsemmisítéséről a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. az adatfeldolgozói szerződésben foglaltak szerint gondoskodik.

Arra a kérdésre, hogy hány ív érkezett vissza, hány volt érvénytelenül kitöltve vagy üresen hagyva, azt válaszolták, hogy azt már korábban közzétette a kormány. Csakhogy nem egyeznek meg a ténytanúsítvány jegyzőkönyvében közzétett számok a hivatalos honlapra feltöltött számokkal.

Amennyiben összesen 1.545.628 ember töltötte ki a nemzeti konzultációt – ahogy azt a kormány állítja a hivatalos honlapon, és ebből 238.650 ember online töltötte ki, akkor papír alapon 1.306.978 embernek kellett kitöltenie. Azonban ez utóbbi szám a print ténytanúsítvány szerint a január 19. éjfélig átvett küldemények közül a feldolgozott kérdőívek száma. A print ténytanúsítvány 2. oldalán azonban az is szerepel, hogy ez a szám tartalmazza a kiértékelésre alkalmatlan kérdőíveket is. Ezzel szemben a kormány a nemzeti konzultáció hivatalos honlapján arról ír, hogy az 1.545.628 kitöltésszám nem tartalmazza az érvénytelen kitöltéseket. Ez az állításuk tehát hamis. Az igazság az, hogy a kormány által közzétett 1.545.628 kitöltésszám a kiértékelésre alkalmatlan kérdőíveket is tartalmazza.

További kérdéseket vet fel, hogy a ténytanúsítványban arról írnak, hogy a NISZ Zrt. január 19. éjfélig átvett, összesen 1.304.437 db válaszküldeményt kezelte a kérdőívek kiértékelése tekintetében határidőben beérkezett küldeményként. Ezt kell tehát érvényesen visszaküldött kérdőívnek tekinteni. Majd a következő bekezdésben már azt írja a ténytanúsítvány, hogy a január 19. éjfélig átvett küldemények közül a feldolgozott kérdőívek száma 1.306.978 db. A feldolgozott ívek száma 2.541 ívvel több, mint amennyit érvényesen visszaküldtek a január 19-ig.

Április 25-én Veszprémbe érkezik az aHang országjáró turnéja

Április 25-én Veszprémbe érkezik az aHang országjáró turnéja

400 ezer érvénytelen konzultációs ívet is magukkal hoznak.

Az aHang az Egységes Diákfronttal közösen még tavaly ősszel indított ellenkonzultációs kampányt, amelynek során 400 ezer üres konzultációs ívet gyűjtöttek össze, hogy felhívják a figyelmet, propaganda helyett valódi kérdésekben akarnak véleményét mondani az emberek. Azóta egy országjárás keretein belül mutatják meg az embereknek az összegyűjtött íveket.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: