2020. 11. 19., csütörtök, 09:17

Új térkép jelent meg a hazai fertőzöttségi szintekről, csak épp semmire sem jó

A koronavirus.gov.hu oldalon jelent meg szerdán egy új fertőzöttségi térkép Müller Cecília sajtótájékoztatója után, melynek célja a "települések és fertőzöttek életkori megoszlásának" bemutatása. A térképnek egy nagy hibája van: hogy semmire nem jó. 

A tisztifőorvos ugyan elmondta, hogy "Budapest és Pest mellett elsősorban a nyugati megyékben, főként Győr-Moson-Sopron és Vas megyében jelentős a fertőzöttség " - ez a térképen is látszik -, az aktuális számok és helyi adatok nem olvashatók ki belőle, miután nem kattinthatóak a pontok, és azt is csak tippelni lehet, hogy melyik pont melyik települést jelöli.

 

 

Mint elmondta,

a települést szimbolizáló pötty piros színű, ha az ábrázolt időszakban volt a településen igazolt fertőzött, zöld színű, ha a településen nem volt igazolt fertőzött.

A mellékelt információk szerint a 46. héten Heves megyében intenzíven, több mint 90 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma az előző héthez képest, ám itt még mindig kevesebb a fertőzött, mint a nyugati országrészben. Vas megyében 74, Nógrádban 55 százalékkal nőtt, míg Somogyban stagnál a fertőzöttek száma, Fejérben 32, Zalában 30 százalékkal kevesebb fertőzöttet mutattak ki.

 

Köszönjük!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!