Feszültség, bizonytalanság jellemzi a napjainkat - Így változott meg az életük a frontvonalban dolgozó Veszprémieknek

Nem könnyű beleképzelni magunkat azoknak az embereknek a helyzetébe, akik munkájuk során nap mint nap találkoznak közvetlenül a koronavírus-járvány szörnyűségeivel. Sorozatunk első részében két veszprémi, frontvonalban fáradhatatlanul dolgozó szakápolót kérdeztünk meg arról, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük mindennapjaik során és hogyan küzdik le őket a vírushelyzet alatt.

Pozsgai Mónika szakápoló, a Csolnoky Ferenc Kórház Koraszülött és Gyermek Intenzív Egységtől, illetve Pártai Dávid veszprémi friss diplomás szakápoló aki a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet COVID-osztályán dolgozik válaszoltak az első körben kérdéseinkre.

Melyek a legnehezebben leküzdhető feladatok, kihívások most?

Pozsgai Mónika: A folyamatos átszervezés a jellemző a napjainkra. Áthelyezések az osztályok között, és a kialakult járványhelyzet elleni védekezés miatti új protokollok betartása az elsődleges szempont. Nélkülözzük a kollégákat akik a szakemberhiány miatt a ,,frontvonalban" kell, hogy helytálljanak. Nélkülözzük azokat a dolgozókat is, akik betegek lettek. Feszültség, bizonytalanság jellemzi a napjainkat. Mi tudjuk mivel állunk szemben, és nehéz a laikusok tagadó és demoralizáló magatartása árnyékában dolgoznunk.
Teljes látogatási tilalom van az egész kórházban, az édesanyák egyedül vannak a kisbabák mellett, mellőzni kell a családjukat, szeretteiket. Embertpróbáló hetek állnak mögöttünk és úgy gondolom előttünk is.

Pártai Dávid: Személyesen úgy vélem, hogy ezt a „háborút” több fronton is vívjuk. Az ember küzd a kórházban, jelenleg az egyetemen és persze az emberi kapcsolatai terén is. Nehéz időszak ez mindenki számára. Egy új, ismeretlen, pillanatról-pillanatra változó éra. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet COVID-osztályán dolgozom, diplomás ápoló vagyok, ezen a téren már mindenki megjósolta, hogy mi is lesz a legnehezebb a gyermekek számára: az arcunk hiánya. Olykor egy mosoly is nagyon sokat számít. Igyekszünk rajzolni a maszkra, továbbra is felvidítani a gyermekeket, és persze a megengedett határokon belül a szülőt is bevonjuk az ápolásba. Sokszor érzem úgy, hogy nagy teher a szkafander, vagy éppen csak bekenem a fülem és az arcom, mert a maszk rányomta „bélyegét”. Nehéz mindenkinek megfelelni, de most is minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Volt az elmúlt időszakban olyan pozitív tapasztalata, amiből erőt tud meríteni?

Mónika: A jelen helyzet apró örömei adják a pozitívumot. A COVID átformált mindent, mind halljuk, ami körülöttünk történik.

Dávid: A legfőbb erőforrásom a családom és a nagyszerű csapatom volt. Ilyen körülmények között is támogattuk egymást, nem utolsó sorban alkalmazkodtunk a kialakult helyzethez. A legmelengetőbb emlékem egy árva kisbaba az osztályon, az alig 1 hetes Zolika. Annyi szeretet árasztott, amiből mindenki meríthetett.

Hogyan tud kikapcsolódni? Kapnak valamilyen segítséget ebben?

Mónika: A családommal, 2 gyermekemmel együtt kapcsolódom ki, az erőt belőlük merítem! A 20 éves egyetemista fiamból, aki minden élethelyzetben feltalálja magát, próbál számtalan formában és fórumon maradandót alkotni. A kislányomból aki gyermeki bájával és önzetlen tetteivel lep meg minden nap. Esténként együtt nézünk filmet és kártyázunk lefekvés előtt. Ők a kikapcsolódás, na és persze a kiscicánk, Weisz. Gyógyulj meg, világ!

Dávid: A jelenlegi rendeletek mellett inkább csak túrázásra nyílik lehetőség, persze arra is csak az időkorlátozás betartásával. Minél többet próbálok a párommal lenni, megosztva a nehézségeket, örömöket, azt hiszem mostanság a legtöbbünk zenét hallgat, sorozatot néz, vagy esetleg társas esteket tart, persze csak 10 fő alatt.

Az ő kettejük példája csak kettő a sokból, rajtuk kívül még nagyon sokan vannak azok, akik nap mint nap az élvonalban erőn felül küzdenek a vírus ellen a gyermekekért, és mindenkiért.

Köszönjük az egészségügyben dolgozók munkáját, nekünk Ti vagytok a Hősök!