2021. 02. 05., péntek, 12:55

Koronavírus: vakcinaügy, gazdasági intézkedések, nemzetközi kitekintés

Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter, tartotta szokás szerint a most péntekre halasztott kormányinfot.

 

A kormányinfo legfontosabb momentuma talán Magyarország nyitásával kapcsolatos: Gulyás közleménye szerint eddig lefutó ágban volt a koronavírus-járvány terjedése, most azonban stagnál, ez szakemberek szerint a mutáció gyorsabb terjedése miatt van. Március elsejétől, valamint április 1-jétől, vagy 3-ától nyithat Magyarország újra fokozatosan, amelyről már korábban írtunk is.

Két lépcsőben lesz nyitás: március elsején és húsvét szombaton

Két lépcsőben lesz nyitás: március elsején és húsvét szombaton

Megtartotta szokásos kormányinfóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, ahol a miniszterelnök által csütörtökön csepegtetett információk nyertek megerősítést és némi pontosítást.

Újabb részleteket közölt a vakcinabeszerzéssel kapcsolatban, Gulyás elmondta az újságírók kérdésére, hogy nem kerülik meg az OGYÉI engedélyét egyes vakcinákat érintően, csak a beszerzéshez gyorsításához szükséges a kormány új rendelete, miszerint már külföldön bevett vakcinákat Magyarországon is engedélyezhetik. A bevizsgálás szigorú szabályait azonban még mindig az OGYÉI végzi.

Ötmillió Sinopharm kínai vakcinát vásárolt Magyarország

Ötmillió Sinopharm kínai vakcinát vásárolt Magyarország

Magyarország kormánya 5 millió adagnyi Sinopharm kínai koronavírus-elleni vakcinát kötött le, ami 2,5 millió magyar beoltására lesz elegendő, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A közeljövőben 2,5 millió ember számára elegendő kínai (Sinopharm) vakcina érkezik, 250-250 ezer embernek a következő két hónapban, majd 1,7 millió a harmadikban, amennyiben a kínaiak eleget tesznek szerződéses kötelességüknek. Érkezik még orosz Szputnyik-V és angol AstraZeneca oltóanyag is.

 

A héten megkezdődött a 82 éven felettiek oltása, ami rendben halad. A kormány álláspontja szerint március közepére már beolthatják a 60 év felettieket (legalább az első adagot), áprilisra az a tervük, hogy már 2 millió magyar megkaphassa a koronavírus-elleni oltását, amennyiben rendelkezésre áll elegendő vakcina. Az oltást igazoló plasztikkártyáról elmondta, hogy nem csak azok kaphatják meg, akiket beoltottak, hanem azok is, akik igazoltan átestek a fertőzésen. A digitális oltási igazolásról itt olvashattok bővebben.

 

A gazdasági szektort érintően is fontos információk kerültek elő: február 1. és május 31. között az állami tulajdonú, de bérelt éttermek, konditermek és kávézóknak nem kell bérleti díjat fizetniük. Eddig a kormány a bérleti díj 2/3-át vállalta át. A kis- és középvállalkozásoknak a kormány kedvező hiteleket biztosít 10 millió forintig, mely 3 év türelmi idővel adható, nem kell addig megkezdeni a törlesztést.

A nemzetközi eseményeket illetően, pedig:

  • Izrael eltörli a belföldi szigorításokat, hiszen a nyájimmunitási oltottsági-rátát elérték.
  • Európában az angolok állnak a legjobban az oltási rátákat tekintve, közel 10 millió ember kapta már meg legalább az első adagnyi oltást. Ez a szigetország közel hatoda.
  • Koronavírus-fetőzésben elhunyt sir Thomas Moore, aki az Egyesült Királyságban közel 33 millió fontnyi adományt gyűjtött a brit egészségügynek (NHS). Február 4-én helyi idő szerint este 7 órakor az ország minden területén tapssal ünnepelték.
  • A mianmari puccsot követően tüntetések vették kezdetét a katonai diktatúra ellen.
  • Az Oroszországban zajló, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus bebörtönzéséről azt mondta Gulyás, hogy Magyarország is csatlakozott az uniós deklarációhoz, melyben elítélik az orosz kormány és bíróság döntését. Az orosz fiatalok elfordulnak Putyintól.
  • A lengyel kormány, Belügyminisztérium egy javaslatot dolgozott ki arra, hogy a szigorú abortusz-tiltás miatt súlyos fogyatékossággal születő gyermekek szülei, édesanyjaik pszichológusi segítséget kaphatnak, sírószobákba vonulhatnak.
Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!