2021. 02. 17., szerda, 09:51

Újra kitört az Etna, rég nem hallott robajjal és lávafolyammal köszönt be

A helyiek lélegzetelállító fotókkal és videókkal árasztották el a közösségi média felületeit.

Legutóbb január 13-án ébredt fel és nem is pihent sokat Európa legnagyobb aktív vulkánja, hiszen a keddi napon újra kitört. Az eseményt először vastag hamufelhő, majd lávafolyam kísérte, melynek köszönhetően beomlott a hegy dél-keleti oldala, ami pedig olyan mély morajlással járt, hogy azt több tíz kilométerre is hallani lehetett. Catania városára vörös hamu és közel egy centiméteres lávarögök hullottak, egyenlőre károkról, vagy személyi sérülésről nem adott hírt az olasz média. Bár a helyiek már megtanultak együtt élni a tűzhányóval, a tegnapi jelenséget ők is így definiálták: 

A vulkán most komolyra vette a kitörést.

Ez még kellett 2020-ban - Kitört az Etna, földrengés rázta meg Szicíliát

Ez még kellett 2020-ban - Kitört az Etna, földrengés rázta meg Szicíliát

Alig nyolc nap van vissza ebből az igazán hosszúra sikeredett évből, de már-már félünk kimondani: mi történhet még? Hát például kitör az Etna és földrengés rázza meg Szicíliát. 

A közösségi médiát a helyiek elárasztották fotókkal és videókkal, amelyekből összeszedtünk nektek egy párat:

Lélegzetelállítóan szép, de azért para!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!