2021. 02. 23., kedd, 14:16

Visszavonták az árverésről az állítólagos József Attila-verset

Ahogy arról már korábban is írtunk, vitatott az újonnan előkerült József Attila-vers eredetisége, ami egyre több problémát okoz. Amióta felvetették, hogy a kézirat hamisítvány, a verset az árverésről is eltávolították.

A nemrég felbukkant ,,Edit” című vers kéziratát először irodalomtörténészek is valódinak tartották, azonban egy héttel később kétségek merültek fel az eredetiségét illetően.

Hamisítvány az újonnan előkerült József Attila vers egy kutató szerint

Hamisítvány az újonnan előkerült József Attila vers egy kutató szerint

Nagy port kavart a múlt hét elején megtalált eddig ismeretlen József Attila vers, ami egy notesztöredéken bukkant fel. Azonban egy kutató szerint a kézirat hamisítvány.

Ezért az Antikvárium.hu visszavonta az aukcióról a kéziratot, mert további vizsgálatokra van szükség. Az ügyfeleknek küldött levélben azt írták, hogy a sok újságcikk után helyszíni szemlére hívták az érintetteket, a szakértők kizárták, hogy az irat a Számvetés című vers kéziratáról másolt szavakból állna, illetve abban is biztosak, hogy a kézirat 50 évnél régebbi.

Arra, hogy a verset nem József Attila írta, egyelőre nincs döntő bizonyíték, de a vizsgálatokat tovább folytatják.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!