2021. 03. 03., szerda, 11:23

Hello Incognito! – Még csak elvitelre, de újra nyitva sokunk kedvenc kávézója

Ahogy a tavasz úgy az Incognito is visszatért Veszprémbe, és bár csak elviteles formában de ismét visszakaptuk városunk rejtett kávézóját.

Korábban arról írtunk, hogy mennyire várjuk a pillanatot amikor a vendéglátósok újra megnyithatnak és újra mehetünk majd kedvenc helyeinkre kávézni, ebédelni vagy épp poharazgatni.

6 veszprémi egység, amit már nagyon várunk, hogy kinyisson

6 veszprémi egység, amit már nagyon várunk, hogy kinyisson

A járványhelyzet miatt a nyári újranyitás után egy időre ismét el kellett búcsúznunk kedvenc helyeinktől és bár kiszállítás sok egységben működik, de az valahogy mégsem az igazi. Sajnos ez a helyzet még mindig fenn áll ki tudja meddig, így maradt az álmodozás arról, hogy hova fogunk...

A helyzet sajnos azóta is változatlan és úgy tűnik még várat magára, hogy végre visszakapjuk az életünket, ennek apropóján viszont jó hírünk is van, hiszen az Incognito elviteles formában újra kinyitott! Volt szerencsénk beszélgetni a kávézó tulajdonosával is aki elmondta nekünk, hogy részben a jó idő miatt, részben pedig a fent említett előző cikkünk hatására döntött a nyitás mellett.

 

 

Közel négy hónapig volt teljesen zárva a kávézó, így van okunk az örömre, hiszen nem csak a tavasz köszönt be, hanem a veszprémiek szeretett kávézója is, na meg a kávézó baristái, akik újra készíthetik nektek kedvenc italaitokat. Hosszú idő telt el, mióta utoljára itt járhattunk és nagyon jó volt végre hallani, ahogy zúgolódik a kávégép az egységben.

 

 

Ráadásul bővült is a kínálat, mától kézműves sütik társaságában lehet kedvenc kávétokat szürcsölgetni. Az időjárás pedig egyelőre adja a lehetőséget és nem akadályoz meg senkit ebben de spoiler veszély: hamarosan további újdonságokkal bővítik a kínálatot, szóval érdemes lesz őket is figyelni.

 

Reméljük hamarosan már a teraszon is üldögélhetünk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!