2021. 03. 04., csütörtök, 13:52

Az idei lehet az utolsó Balaton Sound Zamárdiban

Amint arról hírt adtunk, idén megrendezésre kerülhet a Balaton Sound, ugyanakkor Zamárdi már szeretne megszabadulni a fesztiváloktól. 

Zamárdi polgármestere elmondta, régóta komoly feszültséget okoz, hogy a fesztiválok a nyári főszezon nagy részében, hat héten át lefoglalják a település másfél kilométernyi szabad partszakaszát. Hozzátette, múlt nyáron, amikor a rendezvények a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, "NDK-s időket idéző" tömegek lepték el ezt a parti részt. A turizmusból élő vendéglátósok, szállásadók nem is panaszkodtak, az önkormányzatnak viszont 130 millió forintos bevételkiesést jelentett, hogy nem szedhetett közterület-használati és parkolódíjakat.

Megítélésem szerint a lakosság többsége szívesebben látna már Zamárdiban sportrendezvényeket, mint nagyfesztiválokat, és a világ sem afelé halad, hogy több tízezer ember zsúfolódjon össze napokig egy helyen

Hozzátette, idén már nem öt évre, hanem csak egy évre kötnének megállapodást a Balaton Sound és a Strand fesztivált szervező Sziget Kft.-vel, szigorú feltételekkel, és dupla bérleti díjért. A hétvégéig várják a választ, hogy a szervezők elfogadják-e a település feltételeit.

Ha a járvány miatt az idén nem tarthatóak meg ezek a fesztiválok, opcionálisan egy évvel meghosszabbítható lenne a megállapodás, de aztán a mintegy 2500 lakosú Zamárdi végleg szeretne megválni a napi 25-30 ezres tömeget vonzó Balaton Soundtól és a hasonló nagyfesztiváloktól.

 

Mit gondoltok?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!