2021. 03. 25., Csütörtök, 14:19

Már vakcinát is árulnak a Dark Weben

Egyes bűnszervezetek a Dark Weben hamis oltásokkal akarnak hasznot húzni a vakcinahiányból.

A hírhedt Dark Weben megszokott dolog, hogy az egyéb beteg dolgok mellett drogokat, fegyvereket sőt, még bérgyilkost is találhatunk, de az utóbbi időben olyan termékek is felkerültek a netes fekete piacra, melyek a koronavírushoz kapcsolhatóak. Mióta beütött a járvány előálltak már hamisított teszteredménnyel és útlevéllel is, újabban pedig az AstraZeneca és Pfizer vakcinák beszerzésére is van mód, kihasználva, hogy egyes országokban ezek hiánytermékek.

Bitcoinnal vett kábítószert a darkneten a kaposvári kollégista

Bitcoinnal vett kábítószert a darkneten a kaposvári kollégista

Egy kaposvári kollégiumból több alkalommal rendelt kábítószert egy 21 éves férfi, ezért az ügyészség az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat ellene.

A hamisított oltási igazolást már 150 dollárért (átszámítva 46 ezer forintért) kaphatunk, míg az Oxford-AstraZeneca vakcinát 500 dollárért (154 ezer forintért), a Szputnyikot pedig 600 dollárért (185 ezer forintért) árulják. Olyan hackerfórum is van, ahol külföldre utazáshoz vagy munkához kínálnak negatív tesztet, ráadásul két negatív teszt után a harmadikat „ajándékba” adják.

A BBC által megkérdezett kiberbiztonsági szakértő, Oded Vanunu szerint már több mint 1200 helyet találtak, ahol illegálisan kereskednek a védőoltásokkal január óta. Természetesen itt is a netes fizetőeszköz a bitcoin, vagy más kriptovaluta teszi lehetővé, hogy ne tudják lenyomozni az eladókat. De ezeknek a termékeknek azért sem szabad bedőlni, mert sok esetben csak a pénzünkre, vagy az adatainkra hajtanak a csalók. A kutató arról is beszámolt, hogy egyik kollégája kíváncsi volt, milyen vakcina is érkezik a Dark Webről, így 750 dollárért rendelt is a kínai Sinopharmból, kutatási célokból, de azóta sem érkezett meg a termék.

Igaz, a dark web esetében ezen talán nem is kellene csodálkozni.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: