2021. 04. 22., csütörtök, 10:32

Újabb győzelem – Hazai pályán is két vállra fektettük az Orosházát

Első félidő hozott némi izgalmat, ezt követően azonban legyűrte a Veszprémi KKFT hazai pályán az Orosháza csapatát és behúzta a két pontot.

A bajnokság sereghajtóját fogadta szerda este a Veszprém Arénában a VKKFT. A mérkőzés hazai góllal kezdődött, Fazekas Gergő talált be az orosházi kapuba. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyikőjük sem tudott ellépni a másiktól. 10 percet követően is döntetlen volt az állás (4:4). A 15. percben Hári Levente góljával bár ellépett a Veszprém, de az Orosháza egyenlíteni tudott. Sőt kevesebb, mint 5 perccel a vége előtt Lászlai Szabolcs góljával át vette a vezetést a vendégcsapat (10:11). Az utolsó percben Fazekas még betalált, amivel döntetlenre mentette a csapatot a szünet előtt. Félidőben Veszprémi KKFT – Orosházi FKSE Linamar 12:12.

 

A második félidőre aztán felszívták magukat Tombor Csaba tanítványai, 5 perc után Fazekas Gergő háromszor volt eredményes, míg Vajda Huba egyszer (16:14). Egészen a 43. percig nem tudott érdemben elszakadni a Veszprém az ellenfelétől, ezt követően azonban fokozatosan magára talált a csapat, Szmetán Péter találatával már hárommal is vezettünk (20:17). Borbély Ádám ismét nagyon jó formában volt és a nagyszerű védéseinek köszönhetően 10 perccel a vége előtt már öt gólra növelte a VKKFT az előnyét (24:19). Az utolsó 10 perc nem hozott már érdemi változást a mérkőzésen, a Veszprém növelni tudta az előnyét és a végén magabiztos 6 gólos győzelmet aratott. A mezőny legeredményesebb játékosa Fazekas Gergő lett, aki kilencszer volt eredményes. Végeredmény Veszprémi KKFT – Orosházi FKSE Linamar 28:22.

A VKKFT ezzel a győzelmével előre ugrott a tabella 9. helyére. De most sincs megállás, hiszen vasárnap már idegenben lépnek pályára a Tatabánya ellen.

 

 

Szép volt fiúk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!