2021. 04. 26., Hétfő, 11:30

Nagyot küzdött a VKKFT, de kikapott a Tatabánya vendégeként

Vasárnap este a Grundfos Tatabánya KC ellen lépett pályára idegenben a Veszprémi KKFT. Az első félidőben nagyon szoros volt a játék képe, ezt követően azonban felőrölte a tabella harmadik helyén álló tatabányai alakulat a veszprémi fiatalokat.

Kirstóf Mátyás találatával a vendég VKKFT szerezte meg a vezetést, de percekkel később Sunajko Stefan góljával egyenlített a Tatabánya. A veszprémi együttes jobban kezdte a mérkőzést és a félidő nagyrészében magabiztosan tudták tartani az egy-két gólos előnyüket. Negyedórát követően 5:7-re vezettek a vendégek, azonban a hazaiak kapusa, Piotr Wyszomirski a védéseivel nem engedte, hogy ennél jobban ellépjenek a veszprémiek. Kevesebb, mint 3 perccel az első játékrész lefújását megelőzően tudott csak kiegyenlíteni a Tatabánya (9:9), majd az utolsó másodpercekben Hornyák Bence góljával a vezetést is átvették. Félidőben Grundfos Tatabánya KC – Veszprémi KKFT 11:10.

A második félidőre, mintha egy másik Tatabánya érkezett volna ki. Mind védekezésben, mind támadásban feljavult a házigazdák játéka, ami az eredményjelzőn is megmutatkozott. Bő 10 percet követően, már 7 gólos hátrányban volt a Veszprém (19:12). A Tatabánya innentől kezdve dominálta a játékot, és nem engedte ki a kezéből a megszerzett előnyt. 15 perccel a vége előtt Balogh Zsolt góljával nyolcra növelték az előnyüket (22:14). Hiába küzdöttek a végsőkig Fazekas Gergőék, nem tudtak már közelebb kapaszkodni a hazai csapathoz. Az utolsó másodpercekben még Szeitl László betalált, amivel beállt a mínusz 8 gólos végeredmény. A VKKFT két legeredményesebb játékosa Fazekas Gergő és Széles Ákos lettek, akik mind a ketten 4-4 gólt szereztek. Végeredmény Grundfos Tatabánya KC – Veszprémi KKFT 27:19.

Először is szeretnék gratulálni a Tatabányának, mert a második félidőben fantasztikusan kézilabdázott. Az első félidőben nagyon sok lábmunkával dolgoztunk és rengeteg technikai hibára késztettük az ellenfelünket, ezért volt szoros az első játékrész. A két csapat között azért elég nagy súly béli és tudás béli különbség van. Talán a félidő végi hibánk egy kicsit visszavetette a csapatot a második félidőre nézve. Hozzá kell tennem, hogy nem rendelkezünk olyan minőségi játékosokkal jelen pillanatban még, akik át tudják venni azoknak a szerepét, akik elkezdik a mérkőzést. Ennek köszönhető volt, hogy második félidőben szépen kinyílt az olló és felőrölt minket a Tatabánya. Ötletesen és szellemesebben játszottak, ami az első félidőben még sikerült védekezésben, hogy odaértünk lábbal, az a második félidőben már nem úgy jött össze. Szépen megtalálták a gyengepontjainkat és abszolút megérdemelten nyertek ilyen nagy különbséggel.

- monda el a mérkőzés végi sajtótájékoztatón Tombor Csaba, a VKKFT vezetőedzője.

A VKKFT-nek ez volt az idei szezon utolsó idegenbeli mérkőzése, még 6 meccsük van vissza, amit mind a Veszprém Arénában fognak játszani. Legközelebb, csak úgy, mint a Telekom Veszprém, május 4-én, kedden lépnek pályára, akkor a Dabas csapatát fogják fogadni. A VKKFT azonban nem csak a bajnokságban érdekelt, vissza van ugyanis még a Szerencsejáték Zrt. Férfi Liga Kupa negyeddöntőjének a második mérkőzése is, amit most csütörtökön fognak lejátszani, szintén a Dabas ellen (az első mérkőzésen 10 góllal nyert idegenben a VKKFT).

Hajrá Veszprém!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: