2021. 06. 03., csütörtök, 09:10

Irigykedhetnek a kávé-ellenesek - Újabb kutatás bizonyítja, hogy a napi több kávé igenis jó!

A sok kávé egészségtelen - mondják sokan, de ők még biztosan nem hallottak annak az új kutatásnak az eredményeiről, mely épp ennek az ellenkezőjét állítja: a kávéfogyasztás igenis jó hatással van az egészségünkre!

Persze léteznek kutatások, melyek a káros hatásait emelik ki, de a számokat nézve többségben vannak azok a tanulmányok, melyek jótékony voltát firtatják. A Csung-Ang Egyetem friss tanulmánya is az utóbbiak sorába illik, kimutatva, hogy

a nagyobb kávéfogyasztás a halálozás kockázatának csökkenésével jár együtt. Ez a kávéfogyasztás naponta több mint három csészét jelent, függetlenül a kávé típusától

 

A 110 920 tesztalany részvételével készülő kutatás szerint a napi legalább három csésze kávé 15 százalékkal is csökkentheti az idő előtti halálozás kockázatát a kávét nem fogyasztókhoz képest, emellett kiderítette, hogy az edzés előtti kávéfogyasztás növelheti a sportoló zsírégetésének sebességét.


Egy másik korábbi tanulmány szerint, azok a férfiak, akik napi két-három csészét fogyasztanak, kevésbé küzdenek merevedési zavarokkal. Idén pedig egy vizsgálat kimutatta, hogy a rendszeres koffeinbevitel pozitív hatással van a szürkeállományra, a memóriát kezelő agyi régióban. Egy korábbi kísérlet pedig azt is kimutatta, hogy az egerek jobban kezelték a stresszt a koffeinbevitel után.

 

 

Akkor hát egészségünkre!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!