2021. 06. 08., kedd, 10:37

A Z-generációnak nehéz elfogadni a külsejét, az új TikTok trendek viszont kívánnak tenni ez ellen

A testképzavar és önmagunk elfogadása még mindig komoly probléma.

A közösségi médiában nemrég elindult a #bodypositive mozgalom, mely során testünk elfogadásával próbálják segíteni a felhasználókat. A kezdeményezés azon alapul, hogy a kifutón, plakátokon és reklámokban szereplő személyek szinte mindig tökéletes bőrrel, testtel láthatók, ami mögött gyakran a Photoshop áll. A trendnek rengeteg hasznát tapasztaltuk az utóbbi időben, hiszen a márkák végre olyan emberekkel is együtt dolgoznak, akik nem a már jól megszokott külsővel rendelkeznek. Reflektorfényt kaptak a telt nők, a pigmentfoltos, pattansásos vagy striás bőrrel rendelkezők is.

 

Forrás:atteriemedia

Azonban TikTokon is rengeteg fiatal lány és fiú mutatja be magát, hogy büszke a testére, büszke a vékonyságára amivel természetesen semmi baj nincsen, mégis sok fiatalban megerősítette a közösségi médiában tapasztalt „én nem vagyok ilyen, nem vagyok elég jó” érzetet. Ezért jött egy trend, melyben rengetegen mutatták meg milyen egy valódi test és ne higgyünk el mindent, amit a közösségi médiában látunk.

A közismert „tökéletes” test és az ebből fakadó depresszió vagy éppen evészavar olyan videótrendet is szült, ahol valaki egy olyan videót csinál, amiben eszik és a nézőit is arra buzdítja, hogy ne éheztesse magát holmi társadalmi elvárások miatt és amíg tart a videó a néző is egyen egy keveset. A trendek egyik fő kiváltója egyébként a Brandy Melville és más olyan ruhaboltok voltak, ahol nincs méretezés vagy egyszerűen csak egyetlen méretből választhatnak a vásárlók és sokan nem férnek bele vagy éppen még nagy is rájuk egy adott darab, emiatt pedig sokan úgy érezhetik nem felelnek meg a divat által szabott elvárásoknak.

 

Forrás:medium

A rengeteg kezdeményezés viszont teljesen felboríthatja a fiatalok mentális egészségét, hiszen amíg az egyik videóban egy szálkás, vékony lány táncol a gyönyörűen illeszkedő ruháiban, a másikban valaki már azt mutatja meg, hogy milyen egy valódi test és erre büszkének kell lenni. Megesik, hogy a felhasználók nem tudják eldönteni tényleg elég-e és jó-e ahogy kinéznek, vagy olyan vékony testet akarnak, mint amit egy másik videóban láttak.

 

Ezek a trendek rengeteget segítettek megannyi fiatalnak, fontos, hogy mentális egészségünket őrizzük meg és ne mások kinézetének akarjuk megfelelni!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!