2021. 06. 17., csütörtök, 13:59

Alighogy megjelentek, máris elloptak egy elektromos rollert Veszprémben

Június 5-én írtunk róla, hogy megjelentek a Lime rollerei városunkban, másnap egy 57 éves férfi már be is nyúlt egyet. Szerencsére a rendőrök még időben a nyomára bukkantak, így visszakerülhetett a kölcsönözhető sorba.

Lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon egy 57 éves helyi lakos ellen. A férfi június 6-án este a városból elvitt egy szabadon kölcsönözhető, több mint százezer forint értékű elektromos rollert úgy, hogy a jármű igénybevételéhez nem töltötte le az előírt alkalmazást, illetve a használatára vonatkozó díjat sem fizette be.

Immár Veszprémben is elérhetők a Lime elektromos rollerei

Immár Veszprémben is elérhetők a Lime elektromos rollerei

Meglepetés volt mindenkinek.

Az elkövető a rollert aztán egyik ismerőse udvarán akarta elrejteni. A rendőrök még aznap este otthonában elfogták a tettest, majd előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök az ellopott rollert a városban egy kerítésnek támasztva megtalálták, majd lefoglalták.

 

Ez gyors volt!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!